Megérkezett az Android Pie!

2018.08.07| GSMArena
Címkék:

android p

,

android pie


A Google saját telefonjain máris elérhető a legfrissebb Androidos verzió.

Rendszerint augusztus 20-a után érkezik az új verzió, a Google azonban idén nem várta meg a hónap végét és máris bejelentette hivatalosan az Android P, pontosabban az Android Pie megjelenését, ami a Pixel telefonokon már elérhetÅ‘. Az új Android, ahogy azt korábban is jeleztük, nem fogja alapjaiban megreformálni a mobilos operációs rendszert, mégsem nevezhetjük feleslegesnek, hiszen számos apró, de fontos változást hoz magával.

Ezek egyike, hogy a Google a jövÅ‘ben még inkább figyelni fog az akkumulátorunk teljesítményére, így az Android P adaptív akkumulátor funkciója korlátozza azoknak az alkalmazásoknak az energiahasználatát, melyeket ritkán vagy sosem használunk. A hatást fokozza az adaptív fényerÅ‘ figyelÅ‘, ez a kijelzÅ‘nk optimális megjelenítésérÅ‘l gondoskodik úgy, hogy feleslegesen ne terheljük az aksit, mikor ideálisak a fényviszonyok. 

A fejlesztÅ‘k finomítottak az értesítési sáv használatán, és a navigáción is, miközben sikerült felgyorsítani a programváltást és úgy általánosan is javult az operációs rendszer teljesítménye. Igaz, ezt egyelÅ‘re csak a Pixel és az Essential tulajdonosok élvezhetik, míg a többi gyártó által támogatott telefonok a következÅ‘ hónapokban kapják meg az Android Pie-t. 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.