Még olcsóbban telefonálhatunk a Telenorral is

2014.07.01| Telenor

Mobilinternet túlforgalmazás nélkül és akár díjmentes hívásfogadás ellenőrizhető költségek mellett a külföldi utazásokhoz.

A Telenor július elsejétől új, az Európai Unió által előírtnál is kedvezményesebb hang és mobilinternet roaming szolgáltatásajánlatokat tesz elérhetővé ügyfelei számára, illetve az eddigieknél lényegesen olcsóbban mobilnetezhetnek. Ezen felül pedig – a hazai szolgáltatók közül egyedülálló módon – a MyTelenor alkalmazás segítségével minden pillanatban pontosan tudhatják, hogy hány percnyi beszélgetés vagy hány megabájt felhasználható adatforgalom áll még rendelkezésükre.

A Telenor új roaming szolgáltatásai kialakításakor minden ügyfelére gondolt: azokra, akik külföldön inkább csak neteznek, azokra, akik a beszélgetéseket preferálják, és azokra is, akik a kettő kombinációját alkalmazzák szívesen. Utóbbiak számára készült az EU Duo Napijegy, amely 1790 forintért az 1-es díjzónán belül nemcsak 50 MB adatforgalmat tartalmaz, hanem 30 percnyi hívást is nyújt az adott napon. Hosszabb időre utazóknak jöhet jól az EU Duo Hetijegy, ami 4990 forintért cserébe az 1-es díjzónán belül már 100 MB mobilinternetet és 100 perc beszélgetést tartalmaz a 7 napos érvényességi ideje alatt. Ráadásul mind a napi-, mind a hetijegy esetén a hívások fogadása teljes mértékben díjmentes az 1-es díjzónán belül az érvényességi időszakban. A 30, illetve 100 perc lejártakor megszakad az aktuális hívás, ekkor az ügyfél dönthet, hogy a normál roaming tarifával beszél tovább, illetve 30 vagy 60 extra percet rendel meg napijegyéhez, amelynek ára már csak 590 és 1290 Ft. Azon komoly felhasználók pedig, akik több mobilinternetre vágynak, 590 forintért 50 MB, míg 1290 forintért 100 MB adatforgalommal egészíthetik ki keretüket az adott felhasználási időszak végéig.

Az Instagram- és a Facebook-függők, akik itthon és külföldön is szinte kizárólag a világháló segítségével tartják a kapcsolatot ismerőseikkel, a Netroaming Napijeggyel 990 forintért 50 MB adatforgalmat bonyolíthatnak az 1-es díjzónán belül. Az opció párja a Netroaming Hetijegy, amely 1990 forintért 100 MB adatforgalmat biztosít a 7 napos felhasználási időszakra. A Netroaming Napi- és Hetijegyhez szintén megvásárolhatók extra megabájtok.

A Telenor Európai Unió területére vonatkozó roaming díjai 2014. július 1-től

Az adatforgalmi keret túllépése esetén a Telenor nem számít fel túlforgalmazási díjat sem az EU DUO, sem a Netroaming jegyek esetében. A napijeggyel rendelkezők plusz költség megfizetése nélkül netezhetnek csökkentett sebességen, míg a hetijeggyel rendelkezők további megrendelésig nem érik el az internetet. Extra megabájtok vásárlása esetén természetesen újra kihasználhatják a mobilhálózat adta előnyöket.

A hagyományos mobilozáshoz ragaszkodó felhasználók kedvence lehet a 990 forintba kerülő Roaming Napijegy, amellyel 30 perc erejéig kezdeményezhetnek és fogadhatnak hívásokat az 1-es díjzónán belül. Azoknak, akik hosszabb időre utaznak külföldre, de 1-1 nap nem kívánnak ilyen sokat telefonálni, a Roaming Hetijegy az ideális megoldás, amely 1990 forintért cserébe 1 héten át összesen 60 percnyi híváskezdeményezési és -fogadási lehetőséget nyújt. A Roaming Napi- és Hetijegyhez szintén megvásárolhatók az extra percek.

Az Európai Unió rendeletének megfelelően 2014. július 1-től tovább csökkennek az EU-n belüli, valamint Izlandon, Norvégiában és Liechtensteinben a mobiltelefonálás, SMS-küldés és mobilinternetezés díjai. A mobiltelefonról indított hívások áfával együtt percenként 91,4 forint helyett 74,4 forintba, a fogadott hívások percenként 26,6 forint helyett 19,58 forintba kerülnek majd, a küldött SMS-ek darabára 30,4 forintról 23,5 forintra csökken, egy megabájtnyi adatforgalomért pedig számlás ügyfeleinknek a jelenlegi 169,06 forint helyett 78,33 forintot, kártyás ügyfeleinknek 163,84 forint helyett 71,68 forintot kell majd fizetni.

A napijegyek kapcsán elmondható (EU Duo, Netroaming és Roaming Napijegy), hogy a sikeres aktiválás után az első 1-es zónában bonyolított hívás vagy le- és feltöltés, illetve adatforgalmazás után aktiválódik az adott napra; míg a hetijegyek (EU Duo, Netroaming és Roaming Hetijegy) a sikeres aktiválás után rögtön felhasználhatóak. A szolgáltatások aktiválására, amennyiben a szolgáltatás megrendelésére nem az Előfizetői szerződés megkötésekor kerül sor, a szolgáltatás a megrendelést követően legkésőbb 3 munkanapon belül kerül sor. Amennyiben a szolgáltatás megrendelésére az Előfizetői szerződés megkötésekor kerül sor, a szolgáltatás a hívószám bekapcsolásával aktiválásra kerül. Az adott felhasználási időszak végéig fel nem használt forgalmi keret nem vihető át a következő időszakra. A hetijegyek a felhasználási időszak lejártát követően automatikusan törlésre kerülnek és az előfizető számára a hetijegy megrendelését megelőző roaming díjszabás lesz elérhető.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.