Már nem másolják az iPhone-t

2009.11.04
Címkék:

A Meizu kiadta M8 készülékéhez a legújabb firmware-t, amely gyakorlatilag teljesen új kezelõfelülettel vértezi fel a mobilt.  

A Meizu kiadta M8 készülékéhez a legújabb firmware-t, amely gyakorlatilag teljesen új kezelõfelülettel vértezi fel a mobilt. A Meizu M8 kálváriája 3 éve kezdõdött, akkor még mint az Apple iPhone ellenfele bukkant fel, de két év kellett hozzá, mire megjelent. Azóta számos alkalommal módosítottak a kezelõfelületen, hogy ne hasonlítson annyira az Apple mobiljához, ez sikerül is, hiszen folyamatosan újítanak.

Az új firmware az 1.0.0.1 bétában olyan újítások találhatók, mint az Android és Windows Mobile rendszerbõl átvett kijelzõzár – három különbözõ ikon felhúzásával is feloldható. Érdekes még a felhúzható menü az Androidból, valamint a fõmenüben a csík, amely jelzõ, hogy melyik képernyõn vagyunk éppen és hasonlóan más menürendszerekbõl lett „nyúlva” a képnézegetõ, az új másol-beilleszt funkció, az ikonok törlési módszere is.

A firmware még béta stádiumban van, tehát hibák elõfordulnak. Ilyen például, hogy az SMS hang nem módosítható, a fájlböngészõbõl hiányzik a törlés gomb, a képnézegetõ nagyon lassú, még nem teljes az angol nyelvû fordítás a menüben, a hívóképet csak tárcsázás elõtt láthatjuk, hívás közben nem. Újítás azonban a flight mód mûködése, valamint az új hangrögzítõ is. Egyelõre nem tudni, pontosan mikor jelenik meg a teljesen kész szoftver.





Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Samsung One UI 9: 23 újdonság, ami alapjaiban változtatja meg a Galaxy telefonok használatát

Samsung One UI 9: 23 újdonság, ami alapjaiban változtatja meg a Galaxy telefonok használatát

2026.09.07
| SammyFans
A Samsung új felülete nem egyszerű ráncfelvarrás: mesterséges intelligenciára épülő funkciók, átdolgozott gyorspanel, fejlettebb Bixby, komolyabb akadálymentesítési lehetőségek és új személyre szabási opciók érkeznek a Galaxy készülékekre.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.