Követeléskezelés és kölcsönnyújtás szabályosan, online

2022.11.23
Címkék:

Ma már egyáltalán nem lepődünk meg, ha azzal találkozunk, hogy ügyeinket elektronikusan, akár az otthonunkban ülve is elintézhetjük.

Az online rendezhető ügyletek köre egyre bővül, s rengeteg előnnyel jár együtt. Akár szabályos kölcsönszerződést és követeléskezelést is megvalósíthatunk ebben a formában.

 

Elektronikus jogi ügyintéző rendszerrel sokkal egyszerűbb!

 

Az eKRS rendszerében kölcsönnyújtás és követeléskezelés is megvalósítható, olyan formában, ami teljesen megállja a helyét a bíróságon, ez pedig igen lényeges kérdés egy ilyen kényes helyzetben. Lássuk a részleteket!

 

Online rendezhető kölcsönszerződés

 

Személyes találkozó és érintkezés nélkül, gyakorlatilag bárhonnan és rugalmasan megköthetjük a kölcsönszerződésünket. Jellemző, hogy az ilyen helyzetek nem tűrnek halasztást, és ez azt is jelenti, hogy nem lehet várni az ügyvéddel történő egyeztetésre. De az is előfordulhat, hogy egész egyszerűen nincs is a közelben jogi szolgáltatás, amit könnyen elérhetnénk.

Az elektronikus rendszernek köszönhetően sem az utazás, sem az időveszteség miatt nem kell aggódnunk, miközben teljesen hatályos szerződést köthetünk, amely mind a kölcsönnyújtó, mind a kölcsönt kapó személy számára biztonságos, hiszen előre tudható és betartható kereteket biztosít, valamint segít elkerülni az ezek hiányából fakadó félreértéseket és bonyodalmakat is.

 

Nagyon fontos tisztában lenni azzal, hogy ez egy érvényes szerződés, amelynek tartalma szükség szerint akár bíróság által is kikényszeríthető, ezért éppen olyan ez, mintha személyesen jogász jelenlétében kötöttük volna meg. A megfelelő szakmai hátteret hozzá a KRS Ügyvédi Iroda biztosítja.

 

Hogyan működik az eKRS?

 

Egy gyors regisztrációt és ügyfélazonosítást követően máris elérhető az online jogi platform, amelyen kilenc különböző ügycsoport közül kell kiválasztani a megfelelőt, ez esetben a követeléskezelés opciót. Ezen belül elérhető a kölcsönszerződés, a jelzálogszerződés, valamint a fizetési felszólítás is.

 

A szolgáltatás díja rendkívül kedvező, előre tudható és fix összeg, amelyet megismerünk még azelőtt, hogy belevágnánk a folyamatba. A dokumentumok minden aktuális és vonatkozó jogszabálynak, illetve törvénynek megfelelnek, ezért emiatt sem kell aggódnunk. A későbbiek során a rendszeren keresztül létrejött iratok a regisztráció segítségével elérhetőek maradnak, így azok letöltésére és nyomtatására is lehetőségünk nyílik. Ez garantálja, hogy nem fognak elkeveredni a nélkülözhetetlen dokumentumaink.

 

A folyamat során nincs szükség személyes találkozásra, minden szükséges lépés online, az eKRS-en keresztül, valamint szükség szerint Skype segítségével valósul meg. Érdemes ezt a lehetőséget választani, ha valóban érvényes szerződést szeretnénk kötni, minél gyorsabban és rugalmasabban, kedvező feltételek mellett.

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

    iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

    2025.12.12
    | 9to5mac
    Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
    A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

    A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

    2025.12.19
    | Android Headlines
    Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    2025.11.14
    | SamMobile
    A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    2025.10.29
    | Phone Arena
    A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.