Kamu Galaxy S8 már megint

2017.03.28| Phone Arena

Még be sem mutatták a Samsung Galaxy S8 és S8+ modelleket, máris kaphatóak a másolatok.

Névtelen gyártó elÅ‘bb elkészítette az idei év „csúcsmobilját” mint maga a Samsung. A legtöbb no-name készítÅ‘ nem akarja átverni a felhasználót, egyértelműen lehagyja róla az eredeti nevet, míg mások a lehetÅ‘ legtökéletesebben akarják átverni a népet. Jópofa látni, hogy a Samsung mérnökei több mint egy évig dolgoznak egy-egy újdonságon, míg a másolatokat gyakorlatilag egy-két hónap alatt úgy, ahogy van, legyártják csak a felbukkant pár fotó, videó és tudáslista alapján.

Persze helybÅ‘l kiszúrható az elÅ‘lapi szenzorok furcsasága, a komikusan nagy kamera, a rossz oldalra került ujjlenyomat-olvasó, valamint a gyanús szimmetria is és akkor még nem is beszéltünk az eredeti Samsung Galaxy S8-ak esetében a bal oldalon helyet foglaló Bixby gombról, amely itt hiányzik.

Egy másik kamu S8 is felbukkant a kínai Weibo közösségi oldalon, amely szintén rendkívül hasonlít elsÅ‘ ránézésre a csak március 29-én hivatalosan megjelenÅ‘ Galaxy S8-ra, azonban itt még a szoftver is extrém módon másolt, egyedül a 2:1 felbontás nem tökéletes. Ti vennétek másolatot valaha szándékosan?

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.