John McAfee 500.000 dollárra jósolta a bitcoint

2022.08.10
Címkék:

Sokaknak kezdetben a híres vírusírtóról, majd később egyre furább botrányairól ismert John McAfee 2017. július 17-én érdekes kijelentést tett a bitcoinról.

Azt jósolta Twitteren, hogy a bitcoin három éven belül 500.000 dollárt fog érni. Optimista kijelentés, az biztos, de ez még nem minden…

 

Mi lett a jóslattal?

 

A három év jócskán eltelt, és a bitcoin árfolyamot ellenőrizve a CoinCash oldalán látszik, hogy közelében sem volt a fél millió dollárnak. McAfee számára ennek érdekes következménye lett volna, ugyanis azt ígérte, hogy ha a jóslata nem teljesedik be, akkor élő TV adásban eszi meg a saját nemi szervét. 

 

Szerencsére ettől megkímélte a világot, azonban miután látta, hogy a fél millió dolláros bitcoin árfolyam nem jön össze, arra hivatkozott, hogy igazából ez a kijelentés csak egy csel volt, hogy az egekbe röpítse az árfolyamot.

 

De úgy döntött, hogy újra mond egy nagyot, ezúttal azt állította, hogy “matematikailag lehetetlen”, hogy a BTC 2020. december végén 1 millió dollár alatt legyen. Itt már tanult az előzőből, és nem ígérte meg egyik testrészének az elfogyasztását sem, ha mégsem jönne be, amit mond. Azonban annyira biztos volt az ígéretében, hogy azon követőinek, akik szkeptikusak voltak az újabb jóslattal kapcsolatban, azt javasolta igen erős szavakkal, hogy frissítsék fel a matematikai ismereteiket.

A bitcoin elárasztja a Twittert

 

Azt, hogy mennyire betörtek a köztudatba is a kriptovaluták és a bitcoin, jól mutatja, hogy mi történt 2020 őszén egy Twitter szavazáson. A híres, amerikai konzervatív befektető, Peter Schiff tett közzé egy kérdést, amelyben a közönségét kérdezte. A kérdést fia bitcoin vásárlása ihlette, és arra volt kíváncsi, hogy vajon neki, egy elismert szakembernek a döntését fogadnák meg, vagy a “bitcoinhívő” gyermekét? A végeredmény minden várakozást felülmúlt, ugyanis a válaszadóknak csak 19%-a választotta az elismert szakembert, 81% inkább a gyerek mellett tette le a voksát.

 

Elon Musk, a SpaceX és a Tesla alapítója és tulajdonosa sem félénk, ha a kriptovalutákról van szó. Számtalanszor közzétette a pozitív véleményét a témáról, amikor pedig a Dogecoin-ról postol, akkor annak ára jellemzően jelentősen megugrik.

 

A Tesla korábban be is vásárolt BTC-ből, illetve az autók ellenértékének is elfogadta. Musk lelkesedése az utóbbi időben kicsit csökkenhetett, ugyanis 2022-ben a Tesla BTC készletének jó részét eladta, illetve már fizetségképpen sem fogadják el.

 

Nagy nevek, akik hisznek a kriptoban

 

A Winklevoss fivérek, akik meglehetősen elsőrangú befektetők hírében állnak, mélyen hisznek a bitcoin jövőbeli sikerében. Michael Saylor, a MicroStrategy vezérigazgatója pedig egészen odáig megy, hogy állítása szerint a “Bitcoin örök”. 

 

Híres zenészek közül Snoop Dogg és Kanye West is azon a véleményen van, hogy a kriptovalutákkal érdemes foglalkozni. A hazai támogatók közül pedig Sebestyén Balázs, a Rádió 1 műsorvezetője a legismertebb. Ő állítása szerint már 2013 óta foglalkozik a témával, és nem hagy ki egy alkalmat sem, hogy népszerűsítse a kriptot.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

    iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

    2025.12.12
    | 9to5mac
    Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
    A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

    A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

    2025.12.19
    | Android Headlines
    Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    2025.11.14
    | SamMobile
    A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    2025.10.29
    | Phone Arena
    A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.