Jobb a Galaxy S6 mint az iPhone 6

2015.03.04| BGR

A fenti állítás megállja a helyét, legalábbis az alapján a videók alapján, amelyeket az MWC-n készítettek.

A fenti állítás megállja a helyét, legalábbis az alapján a videók alapján, amelyeket az MWC-n készítettek. Érthető, hogy amint megjelent a két új Samsung modell, a Galaxy S6 és a Galaxy S6 edge, a legtöbben rögtön az iPhone 6-tal hasonlították össze. Ezt már a gyártó is megtette bemutatóján – lassan hagyomány lesz, hogy egymás csúcsmobiljait szólják le a saját sajtóeseményeken –, azonban a teszteknek jobban hiszünk. A Phandroid összehasonlította, hogy teljesít a Samsung Galaxy S6 és az Apple iPhone 6 kamerája mozgó „célpont” mellett és nem túl meglepő módon – látva a hardveres kamera-fejlesztéseket – a Samsung jött ki győztesen a tesztből. Az ok persze egyszerű, az S6 optikai képstabilizátorral felszerelt, míg az iPhone 6 nem. Természetesen a korrektség jegyében elkészült az Apple iPhone 6 Plus vs Samsung Galaxy S6 edge összehasonlítása is a Phone Arena-nál, itt már mindkét modell OIS-sel felvértezett és itt is jobban teljesített a dél-koreai példány.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.