Jó hír: mégsem késik az iPhone 8

2017.07.27| Phone Arena
Címkék:

Apple

,

iPhone 8

,

tok


Már másfél hónap sincsen hátra az új iPhone-ok szeptember elejei debütálásáig.

Az utóbbi hónapokban több pletyka is arról szólt, hogy az Apple-nek gondjai akadtak az iPhone 8 kijelzÅ‘be épített ujjlenyomat-olvasójával és hiába lesz bejelentés, több hetet is késhet a telefon piacra kerülése, márpedig ezt a cég nem engedheti meg épp a család tizedik évfordulójára készített darabjával. Benjamin Geskin csiripelte Twitteren a jó hírt, miszerint a Foxconn Zhengzhou gyárában már gÅ‘zerÅ‘vel folynak az új iPhone-ok – igen, mind a három – tesztpéldányainak gyártásai. Egyszerre készül az Apple iPhone 7s, az Apple iPhone 7s Plus, és a talán legjobban várt Apple iPhone 8 is, napi kétszáz darab kerül le a sorról.

Ez pedig azt jelenti, hogy lett megoldás a szkenner problémára és nem kellett máshogy megoldaniuk, áthidalni a gondot a fejlesztÅ‘gárdának, erre utal a második Twitter bejegyzés, miszerint már tesztgép is dolgozik az iPhone 8 ujjlenyomat-olvasóján, a megjelenítÅ‘be épített Touch ID-n. A rendkívül alacsony darabszám arra utal, hogy a fejlesztések végsÅ‘ stádiumban vannak, még mindig várható változás.

Jelenleg annyit lehet tudni, hogy az új iPhone 8 1100 dolláros ár körül lesz kapható, ezzel a legdrágább iPhone címet is elnyerheti. Az Apple-nek meggyűlt a baja az OLED kijelzÅ‘vel is, valamint szoftveres problémák nehezítették a munkát a vezeték nélküli töltésnél, valamint az arcfelismerÅ‘ esetében is, melyek miatt kisebb pánik alakult ki a vállalatnál.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.