iPhone X: fél óra alatt ötven százalék

2017.09.14| 9to5Mac

Az Apple iPhone 8, 8 Plus és X modellek fél óra alatt akár ötven százalékot is tölthetnek.

Az Apple bejelentésekor nemcsak arra derült fény, hogy vezeték nélkül tölthetők az új iPhone-ok, hanem hogy a gyorstöltést is támogatják. Nulláról ötven százalékra való töltéshez – tehát csak abban az esetben, ha tényleg teljesen lemerült a készülék – elég lesz mindössze harminc perc. Ehhez persze a gyárilag kapott kiegészítő nem elég, szükség van egy Apple USB-C töltőre és egy Lightning kábel is, ezeket külön lehet megvásárolni (a dobozban ugyanis egy Lightning to USB-A kábel rejtőzik). A fali töltőből létezik 29, 61 és 87 Wattos is, az árak 49-79 dollár közöttiek, az Apple viszont egyelőre nem árulta el, hogy a legolcsóbbal is elérhető-e a gyorstöltés.

Az Apple iPhone 8 akkumulátor üzemideje nagyjából az iPhone 7 és 7 Plus-éval egyezik, míg az iPhone 8 és az iPhone X egy feltöltéssel mintegy 12 óra internetezést tud biztosítani, az iPhone 8 Plus pedig egy órával még jobb is.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.