Hogyan veheted fel a harcot a konkurenciával szoláriumstúdió tulajdonosaként?

2023.12.07
Címkék:

Bár voltak olyan idők, amikor a fővárosi panelház aljában található üzletsoron vagy egy kisvárosban megnyílt szoláriumstúdió az újdonság varázsának köszönhetően a környékről mindenhonnan vonzotta a vendégeket.

Manapság már ennél jóval kiélezettebb a verseny, mivel nagyon sokan rájöttek arra, hogy ez a szépségipari szolgáltatás igazán jövedelmező. Coco Chanel a Francia Riviérán eltöltött nyaralása óta ugyanis a barnaság valódi szépségideállá vált.

 

Azonban hiába rentábilis és jó befektetési lehetőség, ha tulajdonosként nem törődsz azzal, hogy folyamatosan kövesd a vendégek igényeit, hamar bedarál majd a konkurencia. 

 

No, de mit is várnak a vendégek egy szoláriumstúdiótól?

 

Elsőként talán azt említenénk meg, hogy minél több újdonságot próbálhassanak ki. Ezért is érdemes figyelned a Hollandimpex KFT szoláriumcső kínálatát, és ha megjelenik mondjuk egy gyorsabban barnító, tartósabb színt hozó termék, akkor arra csapj le mihamarabb! Még akkor is, ha ez neked nagyobb beruházással jár, egy kis idő múlva ugyanis garantáltan megtérül az ára!

 

Ehhez a ponthoz kapcsolódóan pedig még azt említenénk meg, hogy kínálj kiegészítő termékeket is a stúdióban! A vendégek ugyanis kifejezetten értékelni fogják, ha mindent megkapnak egy helyen, és nem nekik kell rohangálni, hogy beszerezzék a szükséges dolgokat. Főképp akkor, ha a szoláriumkrémet, a védőfelszerelést és minden egyéb szükséges dolgot széles választékban teszed elérhetővé számukra. 

 

De nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy szeretnek informálódni a személyzettől. Ugyanis nem minden vendég tapasztalt szoláriumozó, így valószínűleg tőlük fogja megkérdezni, hogy az újonnan beszerelt csővel mégis mennyi ideig tart egy alapszínt összeszedni. Ezért is fontos az, hogy munkavállalóid a lehető leginformáltabbak legyenek a témával kapcsolatban. 

A tisztaságról sem feledkezhetsz meg!

 

Bár ez egy alapelvárás, de mindenképpen ki szerettük volna emelni, mivel ha problémák vannak a tisztasággal, akkor az igényesebb vendégeid garantáltan nem fognak visszajárni hozzád. Valljuk be őszintén, te sem fekszel be olyan gépbe, ami láthatóan koszos, és amelytől akár különböző fertőzéseket is elkaphatsz. 

 

A törzsvásárlói kedvezmény is vendégcsalogató lehet

 

A fentebb említett dolgokon túl a vendégek azt is kifejezetten értékelik, ha kiemelten kezelik őket, és meghálálják valahogy a hűségüket. Ezért a cikk befejeztével még annyit javasolnánk számodra, hogy próbálj meg kiépíteni egy törzsvásárlói rendszert, amely bizonyos időközönként valamennyi kedvezményt biztosít.

 

Lehet, hogy így elesel a bevételed bizonyos százalékától, de hidd el, az emberek harapni fognak rá, és hosszú távon többen fognak nálad maradni majd! Tekints úgy erre a rendszerre tehát, mint egy befektetésre!

A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

    iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

    2025.12.12
    | 9to5mac
    Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
    A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

    A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

    2025.12.19
    | Android Headlines
    Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    2025.11.14
    | SamMobile
    A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    2025.10.29
    | Phone Arena
    A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.