Fotózz és nyerj a Xiaomival!

2021.04.16| Xiaomi
Címkék:

Xiaomi

,

Shot by Mi


2021-ben immáron harmadik alkalommal indul a Xiaomi ShotByMi Fotós Kihívása.

A nemzetközi megmérettetés küldetése, hogy a felhasználók megmutassák, mennyi kreatív dologra használhatók az okostelefonok kameráinak technológiái. A verseny során értékes díjak találnak gazdára. A ShotByMi Fotós Kihívás egy évente meghirdetett fotópályázat, a 2019-es esemény után 2020-ban több mint 81 000 pályázat érkezett 170-nél is több országból.

A verseny fontos üzenete, hogy a pályázók bemutathassák, hogyan ösztönzik a képalkotó kreativitást mindazok a technológiák, amelyeket a Xiaomi fejlesztett rajongóinak. A márka idén még több rajongóját buzdítja fényképes és videós történetmesélésre, „A te jövőképed, a te történeted” központi téma köré fűzve.

A 2021-es verseny két egymástól független tematikus kihívás, mindkettő két-két hónapig fut. Az első témája a „Színes élet”, a résztvevők erre vonatkozó képeket tölthetnek fel műfaji megkötés nélkül. Rövid, szerkesztett vagy vágatlan videókat is várnak a ShotByMi szervezői, nagyobb alkotói szabadságot biztosítva a résztvevőknek inspiráló képi alkotások elkészítésére.

A ShotByMi Awards idén is elismert fotósokkal dolgozik együtt, akik a szakma elismert arcai, például a Mango Street alkotói, és a híres tájfotós Max Rive. A zsűri mindkét kihívás során a kiemelkedő pályázatokat keresi, a nyertest hihetetlen díjak sora várja, például az 5000 dolláros fődíj és a Xiaomi legújabb okostelefonja.

A rajongók is részt vehetnek az értékelésben, a Xiaomi arra buzdítja a rajongókat, hogy válasszák ki kedvenc alkotásaikat. A beválogatott pályázatok felkerülnek a ShotByMi weboldalra, ahol a felhasználók minden alkotásra szavazhatnak egyszer. Minden kategóriában „a legkedveltebb fotó” és „a legkedveltebb videó” gazdagodik díjakkal a Xiaomi választékából. A kihívás nyerteseit 2021. június 18-án hirdeti ki a Xiaomi.

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.