Érkezik a négymagos Nvidia processzor

2011.05.17
Címkék:

Az Amazon feltehetően még idén bemutatná új internettábláját, amely nemcsak kettő-, de akár négymagos processzort is rejthet.

Az Amazon feltehetően még idén bemutatná új internettábláját, amely nemcsak kettő-, de akár négymagos processzort is rejthet. Az köztudott, hogy a cég hamarosan több táblagépet dob piacra, jelenleg pedig tárgyalásokat folytat az Nvidiával. Ez utóbbival a Tegra 2 és a következő generációs Kal-El nevű, négymagos CPU-val kapcsolatban folytatnak egyeztetéseket. Az Amazon Tegra 2 processzorral ellátott gépének fejlesztése Coyote kódnéven folyik és feltehetően egy belépő szintű készülék lesz, amely a CPU-nak köszönhetően felveheti a versenyt a Motorola XOOM, a T-Mobile G Slate és a Samsung Galaxy Tab 10.1 modelljeivel.

Az izgalmakat azonban a Hollywood nevű, négymagos processzorral rendelkező hozza el, ezt – illetve ennek prototípusát – februárban már megcsodálhatta a közönség a Mobile World Congressen, már akkor is rendkívül látványos volt a tudása és gyorsasága. Természetesen minden Amazon táblagépen Android rendszer fut majd, a szolgáltatások között pedig elérhető lesz a Cloud Player zeneszolgáltatás, amely saját online tárhelyet is biztosít, de nem marad ki az Amazon App Store elérhetősége sem, amely az Android Marketet egészíti ki.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Számos népszerű Samsung Galaxy készülék kimarad a One UI 9 frissítésből – itt a lista az érintett modellekről

Számos népszerű Samsung Galaxy készülék kimarad a One UI 9 frissítésből – itt a lista az érintett modellekről

2026.06.30
| Phone Arena
A One UI 9 érkezése új mesterséges intelligencia-funkciókat és továbbfejlesztett kezelőfelületet hoz, azonban több korábbi csúcskategóriás és középkategóriás Galaxy készülék számára ez lesz az út vége.
iPhone 18 bemutató dátum - ekkor rántja le a leplet az Apple az új csúcsmobilokról

iPhone 18 bemutató dátum - ekkor rántja le a leplet az Apple az új csúcsmobilokról

2026.06.29
| Phone Arena
A szeptemberi eseményen az iPhone 18 Pro modellek mellett a régóta pletykált hajlítható iPhone Ultra is bemutatkozhat, miközben az áremelésekről szóló találgatások továbbra is beárnyékolják a rajtot.
Az Android rejtett automatizmusai: hat funkció, amely észrevétlenül könnyíti meg a mindennapokat

Az Android rejtett automatizmusai: hat funkció, amely észrevétlenül könnyíti meg a mindennapokat

2026.06.14
| Android Police
Sok felhasználó külön alkalmazásokra esküszik, pedig az Android már évek óta olyan intelligens funkciókat kínál, amelyek maguktól dolgoznak a háttérben.
Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

2026.05.29
| 9to5Mac
Az Apple közelgő rendszerfrissítése minden eddiginél jobban az AI-ra építhet, ami sok régebbi iPhone tulajdonost válaszút elé állíthat.