Érkezik a Galaxy S8 Lite

2018.05.10| SamMobile

Hivatalos sajtófotókon pózol a Samsung Galaxy S8 Lite, amely még májusban megjelenik Kínában.

A nemrég lebukott Burgundy Red színű S8 valójában az érkező Lite modellt takarja. A Samsung Galaxy S9 és S9+ szintén elérhető lesz ebben a gyönyörű, mélyvörös színben. Az újdonság a Samsung mini Galaxy S szériáját erősíti és az előzetes hírek szerint Kínában marad exkluzív modellként.

Ahogy azt a fotók is tanúsítják, az S8 Lite pontosan úgy néz ki, mint a hagyományos S8, a hátlapon található az ujjlenyomat-olvasó a kamera mellett, a dizájn is ugyanaz. A tudás már természetesen szolidabb az S8-nál, a kamera 16 megapixeles ugyan, de a Dual Pixel technológia nem került bele.

Az S8 Lite 5.8 colos, full HD+ felbontású AMOLED panellel, 1.9 vagy 2.2 gigahertzes, várhatóan Snapdragon 660 processzorral és 4 gigabájt RAM-mal felszerelt lesz. Tárhelyből 64 gigabájt jár, az előlapi kamera 8 megapixeles, az akkumulátor pedig a nagy testvérhez hasonlóan 3000 mAh kapacitású. Gyárilag Android 8.0 Oreo fut a telefonon és a Samsung ígéretéhez híven az S8 Lite esetében is biztosítja a két nagy verziófrissítést. A Samsung Galaxy S8 Lite május 21-én mutatkozik be.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.