Érdekes céget vásárolt fel az Apple

2018.10.11| 9to5Mac

Az Apple a legnagyobb titokban vásárolt fel egy dán startup céget nemrég.

A Spektral arra specializálódott, hogy szoftveresen könnyedén különválassza egy képről az embereket és a hátteret. A Fortune adott hírt arról, hogy még tavaly decemberben, mintegy 30 millió dollárt adott a cupertinoi vállalat a Spektralért, bár még nem fejeződött be a felvásárlás teljesen.

A szoftver érdekessége, hogy egyetlen fő iránya valóban van, a fotósok számára a képről a személyt egyszerűen, mintha csak egy zöld háttér előtt lenne, könnyedén kivágja, majd másik háttér elé helyezi. A technika neve cutouts, ezzel együtt rögtön egy felhő szolgáltatást is készítettek mellé CloudCutout néven, ráadásul ezt akár videóban is meg tudja tenni a szoftver. A megoldás egyszerű, gyors és a gép tanításnak köszönhetően nincs szükség különleges háttérre egyáltalán.

Bár jelenleg sem az Apple, sem a Spektral nem erősítette meg a felvásárlás tényét, ez utóbbi alapítója és elnöke, Toke Jansen jelenleg a LinkedIn szerint az Apple-nél tölt be vezető állást. Nem kell sokat gondolkodni, hogy ez lehet a cég lépése a Portré mód, valamint a Clips alkalmazások kiegészítéséhez a kiterjesztett valóságban.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.