Élőképen a WP Mango Nokia Sabre

2011.10.21| GSM Arena
Címkék:

Számos pletyka után végre élőben is megtekinthetjük a Windows Phone 7.5 Mango rendszert futtató Nokia Sabre mobilt.

Számos pletyka után végre élőben is megtekinthetjük a Windows Phone 7.5 Mango rendszert futtató Nokia Sabre mobilt. Mindössze egy hét van hátra a hivatalos bemutatóig, jövő héten kerül sor ugyanis Londonban a Nokia World kiállításra, ahol többek között erről a modellről is mindent megtudhatunk majd. A képről sajnos nem derül ki, hogy a Nokia Sabre milyen hardvereket kapott, bár valaki szerint a kijelző alatt fizikai gombok találhatók, csak nem látszanak a Nokia N9 vakuja miatt beégett a kép azon része.

Ha az eddigi pletykák igaznak bizonyulnak, akkor egy 1.4 gigahertzes, 1 gigabájt RAM-mal ellátott processzor dolgozik majd a Sabre-ban, a kijelző 3.5 colos, 480×800 képpont felbontású, LCD alapú, a hátlapon pedig egy öt megapixeles kamera foglal helyet. A GSM Arena úgy gondolja, 300-350 eurós ár körül debütál majd a Nokia Sabre kártyafüggetlenül.

Update: olvasóink hívták fel a figyelmet, hogy a készülék akár még a most bemutatott Symbian Belle rendszerű Nokia 603 is lehet, ez alapján pedig a kép fake.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Nokia Sun: 3.7 col, AMOLED, 1.4 GHz és 8 megapixel

Nokia Sun: 3.7 col, AMOLED, 1.4 GHz és 8 megapixel

2011.10.06
A finn gyártó egyik hamarosan bemutatásra kerülõ modellje bukott le, amely a Nokia Sun nevet kapja.
Ez a Nokia Sea Ray!

Ez a Nokia Sea Ray!

2011.10.03
Idő előtt bukott le a finn gyártó első Windows Phone rendszerű telefonja, a Nokia Sea Ray kódnevű készülék.
Sabre: újabb WP7-es Nokia bukott le

Sabre: újabb WP7-es Nokia bukott le

2011.09.30
A Microsoft kanadai oldalán bukkant fel egy ismeretlen finn mobil több Windows Phone 7.5 Mango rendszerű készülékkel együtt.
Ingyen offline Nokia Maps a Marketplace-en

Ingyen offline Nokia Maps a Marketplace-en

2011.10.03
A Windows Phone Marketplace-en már elérhető a Nokia Maps ingyenes és offline navigációs program, térképekkel együtt.