Egyszerű és népszerű a mobilparkolás

2011.04.04
Címkék:

Már több mint hatmillió parkolójegyet vásároltak meg mobiltelefonnal, jelentette be az Eme Zrt, a Telenor, a T-Mobile és a Vodafone. A két évvel ezelőtti indulás óta a három szolgáltató ügyfelei Budapest mellett 24 városban, valamint a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér II. Terminál gyorsparkolójában és a beltéri MobilParkolás első lépéseként a budapesti MOM Park bevásárlóközpontban is megválthatják parkolójegyüket mobilkészülékük segítségével.

A MobilParkolás népszerűségét az egyszerű és kényelmes ügyintézésnek, valamint a szolgáltatás folyamatos bővítésének köszönheti. Ez utóbbi ékes bizonyítéka, hogy mára már 25 városban vehető igénybe a szolgáltatás, emellett Budapest nemzetközi repülőterén a II. terminál előtti gyorsparkolásra szolgáló parkolóhelyeken, illetve a beltéri MobilParkolás keretében a MOM Park bevásárlóközpontban is igénybe vehető a szolgáltatás.

A MobilParkolás segítségével készpénz- és időkímélő módon indítható parkolás, amelynek ellenértékét – a szolgáltatáshoz tartozó tranzakciós díjjal együtt – a mobilszolgáltatónál vezetett egyenlegről vonják le, vagy a havi számlában kerül számlázásra. Az előzetes regisztrációt nem igénylő szolgáltatást használó autósok biztosak lehetnek abban, hogy annyi idő után fizetnek, amennyit valójában parkolással töltöttek, a minimális parkolási időn felül ugyanis bármikor leállítható a parkolás

Az autó rendszámát (ha szükséges, a gépjármű-kategóriánként meghatározott kiegészítéssel) SMS-ben a parkolóautomatán található telefonszámra elküldve indítható el a kültéri parkolás, amely egy, ugyanarra a számra küldött „STOP” tartalmú SMS segítségével bármikor tetszés szerint leállítható a minimális parkolási időn felül. Amennyiben az ügyfél előre tudja, hogy mennyi időt szándékozik az adott helyen parkolni, az elküldött SMS-ben a parkolás időtartamát is feltüntetheti percben megadva - figyelembe véve a parkolási zónában meghatározott maximális időtartamot. Mindegyik esetben a visszaigazoló SMS megérkezte jelzi a parkolás elindítását. A parkolóőrök elektronikus úton, az EME Zrt. központi adatbázisából kérhetik le, hogy az adott rendszámú autóra van-e érvényes parkolás. Tranzakciónként a parkolási díjon felül 75 Ft tranzakciós díj és az ügyfél tarifacsomagja szerinti két SMS díja kerül felszámításra.

A beltéri MobilParkolás esetében behajtáskor a megszokott módon a sorompónál el kell venni a parkolókártyát, majd indulás előtt a parkolókártyán található 6 jegyű azonosítót SMS-ben el kell küldeni a parkolóház jegyfizető automatáin kihelyezett tájékoztató szerinti számra (saját mobilszolgáltatójának megfelelõ elõhívószámot használva). Ezt követően egy jóváhagyást kérő SMS érkezik, - amely tartalmazza a parkolásért fizetendő díjat a tranzakciós díjjal együtt - és az abban leírtaknak megfelelően, pl. egy „OK” tartalmú válaszüzenettel megerősíthető a vásárlás. A rendszer visszaigazolást küld SMS-ben a sikeres vásárlásról, ekkor 10 perc áll rendelkezésre a parkoló elhagyására. MobilParkolással a MOM Parkban igénybe vehető mozi és egyéb parkolási kedvezményeket nem lehet érvényesíteni.

A cikkhez kapcsolódó linkek:

Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.