Bréking: fotón az összecsukható Galaxy Fold 2

2019.12.19| SamMobile

Már hazánkban is megvásárolható a Galaxy Fold, ezzel közel egy időben indultak a Fold 2 pletykák.

Az összecsukható okostelefon részleteit az elején nagyon jól titkolta a Samsung és ha ugyanezt tervezte az utóddal, nos itt már nem sikerült annyira. A kínai Weibo oldalra került fel az alább látható fotó, amelyen állítólag a Samsung Galaxy Fold 2 látható, azonban itt a klasszikus összehajtás helyett hagyományos kagyló kialakítást láthatunk.

A Fold 2 nagyon hasonló mechanikával rendelkezik, mint a Fold, jól látható a két egység közötti rés és az azt borító képernyő. Szintén érdekes, hogy Infinity-O megjelenítő látható, akárcsak a Galaxy Note 10-nél, a káva körben pedig hatalmas, így igencsak idejétmúltnak tűnik a dizájn.

Szintén meglepő részlet még a két kamera, a Samsung egy ideje ugyanis csak az olcsó mobiljaiba tesz ennyit, napjainkban a három vagy négy kamera az alap, ha ebből indulunk ki, reális lehet a korábbi pletyka, hogy a Fold 2 az eredeti modell árának feléért lesz kapható, itt tud spórolni a Samsung. Az már kevésbé hihető, hogy a Fold 2 megkapja a Galaxy S11-ekbe szánt 108 megapixeles kamerát ötszörös zoommal, de az összeállításból így hiányozik az ultraszéles optika, ami megint a költséghatékonyságot mutatja. Egyelőre úgy gondoljuk, ez leginkább egy prototípus lehet, egy a lehetséges Fold 2 próbálkozásokból. 

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.