Bővül a Jolla, itt a Tablet

2014.11.19| Phone Arena

A Slush 14 rendezvény tegnap a Nokia alumínium internettáblájától volt hangos, most pedig a Jolla Tablettől.

A Slush 14 rendezvény tegnap a Nokia alumínium internettáblájától volt hangos, most pedig a Jolla Tablettől. Az új táblagép egyelőre még fejlesztés alatt áll, kompakt dizájn, megfelelő hardver és reális ár jellmezheti. A Jolla Tableten a cég Sailfish operációs rendszere fut, amely a Jolla Smartphone-on is megtalálható nagyjából egy éve.

Ahhoz, hogy a Jolla Tablet piacra is kerülhessen, a cég az Indiegogon projektet indított, mintegy 380 ezer dollárra van szükségük a gyártás beindításához. Nem lesz túl nehéz dolguk, ugyanis az említett projekt felrakása után alig egy nappal több mint mint a fele pénzt át is utalták a lelkes rajongók. A Jolla Tablet várhatóan 190-200 dollár körüli árcédulát kap.

A minimalista tablet 7.5 mm vékony készülékházba bújik és 384 grammot nyomhat a mérlegen. Ehhez tartozik a 7.85 colos IPS LCD megjelenítő, amely 2048×1536 pixel felbontású lehet, így a pixelsűrűség 330ppi. A burkolat alatt a 64 bites, négymagos Intel Atom processzora dolgozik 1.8 gigahertzes maximális órajelen, teszi ezt 2 gigabájt RAM és 32 gigabájt, bővíthető tárhely mellett. Fotózáshoz egy öt és egy két megapixeles kamera áll rendelkezésre, az akkumulátor pedig 4300 mAh. A Sailfish OS 2.0 alapvetően az úgynevezett gesture mozdulatokra operál, egyszerű és gyors az alkalmazások váltása, a teljes menürendszer, akár egyetlen mozdulattal, az adott zenelejátszó megnyitása nélkül lehet a zenét megállítani vagy újraindítani. A Sailfish nagy előnye, hogy nemcsak a saját appokat, de teljeskörűen az androidos alkalmazásokat is futtatni képes. A Jolla Tablet előrendelői jövő májusban kaphatják meg legkorábban a táblagépet.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.