Az utolsó pillanatban törölték az ujjlenyomat-olvasót a Nexus 6-ból

2015.01.27| Phone Arena

Tudtátok, hogy a Nexus 6 egészen az utolsó pillanatig ujjlenyomat-olvasóval felszerelt volt?

Tudtátok, hogy a Nexus 6 egészen az utolsó pillanatig ujjlenyomat-olvasóval felszerelt volt? Megjelenése előtt több bizonyítékot is láthattunk arra vonatkozóan, hogy a Motorola által készített Nexus 6 tényleg ujjlenyomat-szkennerrel felszerelt lett volna eredetileg, most pedig a cég korábbi vezérigazgatója, Dennis Woodman is elismerte, hogy azért ejtették a specifikációból, mert átlag alatti minőségű volt, így pedig nem lehetett volna piacra dobni a telefont.

A titok nem rejlik másban, minthogy az Apple felvásárolta a szenzort gyártó legjobb vállalat gyakorlatilag komplett kapacitását az új iPhone modellekhez, így a Motorola csak a második legjobb gyártót tudta megtalálni, ám ahogy látszik, már ez sem hozta meg a várt sikert. Szintén korábban az is szóba jött, hogy a Samsung által is használt elhúzós olvasót választják, így nincs kizárva egy ilyen megoldás sem valamelyik következő Nexusban, ha már a 6-nál kihagyták ezt a ziccert.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.