Akciós áron érkezik a Lenovo új csúcsmobilja

2019.06.24
Címkék:

lenovo z6 pro

,

cafago


A 4K-s videórögzítéssel és FullHD+ kijelzővel villantó nehézfiút most óriási kedvezménnyel vásárolhatod meg.

Idén áprilisban mutatkozott be a Lenovo új csúcsmobilja, a Lenovo Z6 Pro, ami nem csak technikai jellemzőivel, hanem alacsony árával is a figyelem középpontjába került. A jelenleg akciósan, 377,57 euróért megvásárolható mobil ugyanis a riválisok alá ment költségeivel, miközben bivalyerős hardverrel, kiemelkedő optikai képességekkel és persze a legújabb Android verzióval érkezett.

A mobilt kimondottan nagy, 6.39-colos AMOLED kijelzővel szerelték fel, ami 2340*1080-as, azaz FullHD+-os megjelenítésre képes, ráadásul itt kapott helyet az ujjlenyomat olvasó is. A Z6 Pro lelkét a nyolcmagos Qualcomm Snapdragon 855 processzor adja, ami mellé 6 GB RAM és 128 GB-os belső tárhely párosul. Utóbbit persze bármikor kibővíthetjük, például a villámgyors, Class 10-es besorolású, 64 GB-os Netac memóriakártyával.

A folyadékhűtéses készülék pedig ideális választás akkor is, ha valaki imád fényképezni, hiszen a hátlapra négy szenzor került -  egy 48 MP-es főkamera, egy 16 MP.es ultra széles látószögű optika, egy 8MP-es telekamera és egy 2MP-es segédszenzor. amit a dupla LED-es villantó és számos prémium szoftveres funkció egészít ki. De nem kell aggódnunk a szelfikért sem, az előlapon ugyanis egy HDR-támogatású 32 MP-es kamera foglal helyet.

A 4K-s videók rögzítésére is képes Z6 Pro energiaellátásról a 4000mAh-es akkumulátor gondoskodik, míg a rendszert az Android Pie irányítja.

A Lenovo Z6 Pro jelenleg akciós áron, ingyenes szállítással együtt 377,57 euróért vásárolható meg, amelyhez jó szívvel ajánljuk a belső tárhelyet kiegészítő 64 GB-os Netac memóriakártyát is.

A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    2025.11.14
    | SamMobile
    A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    2025.10.29
    | Phone Arena
    A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
    Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

    Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

    2025.10.10
    | Android Central
    Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
    Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

    Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

    2025.10.20
    | Phone Arena
    Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.