A világ első WP7-es Nokiáját még idén bemutatják

2011.09.14
Címkék:

Bár eddig csak egymásnak ellentmondó félinformációkat hallhattunk, Stephen Elop, a finn gyártó vezetője megerősítette, a cég első Windows Phone rendszerű telefonja 2011 utolsó negyedévében bemutatásra kerül.

Bár eddig csak egymásnak ellentmondó félinformációkat hallhattunk, Stephen Elop, a finn gyártó vezetÅ‘je megerÅ‘sítette, a cég elsÅ‘ Windows Phone rendszerű telefonja 2011 utolsó negyedévében bemutatásra kerül. Elop a legnagyobb kínai közösségi oldalnak adott interjújában árulta el a megközelítÅ‘ dátumot, amely lényegesen jobban hangzik a rajongók számára mint a 2012 elsÅ‘ negyedéve. A Nokia elnöke jelenleg tárgyalásokat folytat a távol-keleti ország szolgáltatóival, hogy mikor lenne a legideálisabb az elsÅ‘ WP7-es Nokia piacra dobása.

Az interjúban elhangzottak szerint a Nokia még mindig tartja magát eddigi terveihez, amely szerint elÅ‘ször csak néhány országban lesz elérhetÅ‘ és mindössze csak két-három modell, valamint hogy egyik sem a felsÅ‘kategóriába tartozik majd. RemélhetÅ‘leg többet is megtudunk majd a témáról az októberi Nokia World rendezvényen.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.