A OnePlus beszámítja a régi mobilodat

2018.05.10| Android Authority

A kínai gyártó teljesen új programmal állt elő, beszámít régi telefont új OnePlus 6 vásárlásnál.

A beszámítási lehetőség méretesen lecsökkentheti a OnePlus 6 árát azoknak, akik május végéig előrendelik, megrendelik a telefont, az akció ugyanis addig tart csak. Számunkra jó hír, hogy egyelőre csak az európai vásárlók élhetnek ez zel a lehetőséggel, más kontinensen élők nem.

A programban bármilyen márkájú készüléket be lehet adni, természetesen a Samsung, az Apple, a Sony, a Huawei vagy a Google modelljeit drágábban számítják be, a legtöbbet azonban OnePlus 3 vagy újabb OnePlus modellért fizetnek. A beszámításhoz a OnePlus-szal közölni kell a beszámítani kívánt modell nevét és állapotát, erre válaszban kapják a vásárlók a beszámítási árat. Ha ezt elfogadja, akkor be kell csomagolni a telefont, elküldeni a OnePlus számára, majd „cserébe” érkezik a OnePlus 6.

Elvileg arra is van megoldás, hogy előbb meg kell venni a OnePlus 6-ot és csak a kézhez kapás után kell visszaküldeni a régit, ám az még nem tiszta, hogy ilyen esetben hogyan oldja meg a cég a pénz visszajuttatását. A részletek tisztázásához a OnePlus 6 bejelentését meg kell várni, erre május 16-ig kell csak várni.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.