800 ezres elõrendelés a Motorola Xoomra

2011.01.13
Címkék:

Az amerikai gyártó múlt héten jelentette be a CES 2011-en a világ elsõ Android 3.0 Honeycomb rendszerû internettábláját.

Az amerikai gyártó múlt héten jelentette be a CES 2011-en a világ elsõ Android 3.0 Honeycomb rendszerû internettábláját. Az Egyesült Államokban a Verizon Wireless szolgáltatónál lesz megvásárolható a Motorola Xoom táblagép, legalább akkora sikerre számítanak mint amit a Samsung Galaxy Tab elért - Amerikában minden szolgáltatónál megvásárolható és világszerte több mint egymillió darab fogyott már belõle. A DigiTimes információi szerint a Motorola már mintegy 700-800 ezer Xoom táblát rendelt be, a jelenlegi negyedév végéig pedig az egymilliós szállítást is el szeretnék érni világszerte.

Persze ez még csak a gyártást és kiszállítást illeti, hiszen a Motorola Xoom várhatóan csak márciustól lesz megvásárolható, nem várnak egyetlen hónap alatt ilyen rekord-értékesítést, ám nem szeretnének úgy járni mint az Apple tette, hogy egyik modelljük iránt akkora volt a megjelenés utáni érdeklõdés, hogy nem tudták azonnal kiszolgálni az igényeket.





Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Samsung One UI 9: 23 újdonság, ami alapjaiban változtatja meg a Galaxy telefonok használatát

Samsung One UI 9: 23 újdonság, ami alapjaiban változtatja meg a Galaxy telefonok használatát

2026.09.07
| SammyFans
A Samsung új felülete nem egyszerű ráncfelvarrás: mesterséges intelligenciára épülő funkciók, átdolgozott gyorspanel, fejlettebb Bixby, komolyabb akadálymentesítési lehetőségek és új személyre szabási opciók érkeznek a Galaxy készülékekre.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.