10 perc ingyen beszélgetés minden T-Mobile-osnak

2009.12.04
Címkék:

Délutánra megszûnt a hívásindítási probléma a Magyar Telekom mobilhálózatában.  

Egy elõre tervezett éjszakai munka során keletkezett váratlan szoftverprobléma miatt a mai napon a Magyar Telekom mobilhálózatában elsõsorban a hálózaton belüli hívások jelentõs része sikertelen volt. Az elõfizetõk azt tapasztalták, hogy a hívott fél nem elérhetõ, mintha ki lenne kapcsolva, így sok esetben a hangposta jelentkezett be. A hibából adódó, az átlagosnál nagyobb hálózati igénybevétel átmenetileg zavart okozhatott az SMS-ek továbbításában is.

A hiba észlelését követõen a rendszerszállítóval közösen még éjjel azonnal megkezdõdött a hibaelhárítás, amelynek eredményeként a szolgáltatás délután fél 4-re az ország egész területén helyreállt, fennakadások már csak egyedileg lehetségesek. Ilyen esetekben a hálózatra történõ ismételt feljelentkezés érdekében a szolgáltató azt kéri, hogy az elõfizetõ kapcsolja ki majd be készülékét.

A Telekom a helyzetben minden szükséges lépést megtett, és természetesen a hálózati hibából eredõ kötelezettségeit is megvizsgálta. Ennek alapján megállapítható, hogy bár a szolgáltatás kiesése miatt kötbérfizetési kötelezettség nem áll fenn, de az ügyfeleket érintõ, szokatlan és váratlan kényelmetlenségre tekintettel késõbb részletezett módon elõfizetõnként 10, hálózaton belül lebeszélhetõ percet biztosít díjmentesen. A díjmentes percek felhasználásáról a szolgáltató hamarosan további tájékoztatást ad.

A Magyar Telekom ezúton ismételten köszöni ügyfelei megértését és türelmét.





Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Samsung One UI 9: 23 újdonság, ami alapjaiban változtatja meg a Galaxy telefonok használatát

Samsung One UI 9: 23 újdonság, ami alapjaiban változtatja meg a Galaxy telefonok használatát

2026.09.07
| SammyFans
A Samsung új felülete nem egyszerű ráncfelvarrás: mesterséges intelligenciára épülő funkciók, átdolgozott gyorspanel, fejlettebb Bixby, komolyabb akadálymentesítési lehetőségek és új személyre szabási opciók érkeznek a Galaxy készülékekre.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.