A Telenor nyilatkozata az NMHH határozata kapcsán

2015.05.18| Telenor
Telefonguru a Google Híreiben – kövess minket! Követés

A Telenor Magyarország Zrt. nem ért egyet az NMHH határozatával, fellebbezni fog ellene és hangsúlyozza, hogy a társaság a hatályos törvényeknek és jogszabályoknak megfelelően járt el mind az árváltoztatás-, mind az ügyfél-tájékoztatás tekintetében.

Negyedmilliárdos bírságot kapott a Telenor című cikkünkre és az NMHH döntésére sajtóközleményben reagált a szolgáltató.

A Telenor Magyarország Zrt. nem ért egyet az NMHH határozatával, fellebbezni fog ellene és hangsúlyozza, hogy a társaság a hatályos törvényeknek és jogszabályoknak megfelelően járt el mind az árváltoztatás-, mind az ügyfél-tájékoztatás tekintetében.

A Telenor 2014. július 25-től a jogszabályok betartásával módosította egyes tarifák esetében az előfizetői szerződéseket és erről az előírásoknak megfelelően, a módosítás előtt 30 nappal sms-ben értesítette az érintett ügyfeleket. Az előfizetők a szerződésüket 15 napon belül felmondhatták, de csak nagyon kevesen éltek ezzel a lehetőséggel, a többség elfogadta a tarifaváltozást. Az előfizetőknek a felmondás mellett lehetőségük volt tarifacsomag-váltásra is és sok előfizető kapott további kedvezményeket (például mobilinternetet vagy hálózaton belüli perceket). A Telenor így a jogszabályi előírásokon túl is segített ügyfeleinek, amennyiben nem fogadták el az árváltozást, ezért értetlenül áll az NMHH elmarasztaló döntése előtt és jogorvoslattal kíván élni.

A Telenor számára kiemelten fontos hálózata és szolgáltatásai minőségének fenntartása és továbbfejlesztése, hogy modern, innovatív megoldásokat kínálhasson ügyfeleinek. A fejlesztések és az arra szánt beruházási keret fenntartása érdekében a társaságnak figyelembe kell vennie költségeit és amennyiben költségei makrogazdasági tényezők miatt változnak (árfolyamváltozás, infláció), úgy az emelkedő költségeket érvényesíteni kell áraiban, ahogy az a gazdaság más ágazataiban is történik.

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

A Telenor nyilatkozata az NMHH határozata kapcsán

A mobilszolgáltatás árát befolyásolja minden, a szolgáltatók által fizetett adó, frekvenciadíj, járulék és egyéb közteher, valamint fejlesztési beruházás. A Telenor a társaság hazai történetében eddig példátlan mennyiségű befektetést eszközölt az elmúlt időszakban: idén már több, mint 10 milliárd forintot fordított fejlesztésre, tavaly 14 milliárd forint értékű fejlesztést végzett és 31,7 milliárd forintot fektetett frekvenciahasználati jogosultságok vásárlásába. Mindemellett Magyarországon a mobiltávközlést példátlan mértékű adóteher sújtja: a Telenor árbevételeinek mintegy harmada kerül különböző közterhek formájában az államkasszába és a magyar távközlési különadó mértéke meghaladja például a tömény szesz és a dohánytermékek jövedéki adóját. Európában egyedülálló egy ilyen jellegű különadó fogalma és mértéke, ráadásul Magyarországon a frekvenciahasználati költségek az európai átlag háromszorosára rúgnak és ezek a tényezők kihatnak a mobiltarifákra is.



Tetszett a cikk? Kövess minket Google Híreiben! A Telefonguru legfrissebb híreit egyenesen a Google feededbe hozzuk
Követés
A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei