A Honor Vision készülékeken debütál a Huawei saját OS-e

2019.08.14
Címkék:

honor vision

,

harmonyos


A korábban már sokat emlegetett HamonyOS-t végre hivatalosan is bemutatták, ám az operációs rendszer úgy tűnik, valóban nem a mobilokra készült.

A Huawei a 2019-es fejlesztői konferencián mutatta be új Honor Vision okosTV-jét, amelyen először debütál a kínai cég saját fejlesztésű operációs rendszere, a HarmonyOS. Az a rendszer, amiről az elmúlt hónapokban már itt-ott hallhattunk információkat, és sokan úgy gondoltál, hogy a vállalat erre cserélheti le az Androidot. Miután azonban az amerikai kitiltási ügy megoldódott, ezek a pletykák elcsendesedtek, a cég pedig azt közölte, hogy ugyan a HarmonyOS valóban létezik, de nem okostelefonok kezelésére fejlesztették ki.

Ennek pedig a mostani bejelentés sem mond ellent, legalábbis a hivatalos közlemény szerint a HarmonyOS-t a jövőben folyamatosan optimalizálják majd, és idővel a márka okoseszközein, az órákon, hangszórókon és járműveken is megjelenik – mobilról tehát szót sem ejtettek.

A Honor Vision készülékeken debütál a Huawei saját OS-e

Egyelőre azonban csak a HONOR Visionös megjelenés biztos, amely kapcsán a Huawei több fontos fejlesztésről is beszámolt. A készülékben a legújabb SoC, a Honghu 818 lapkakészlet kapott helyet, ami hét képfeldolgozó technológiát foglal magában, ez pedig nagy mértékben javítja és optimalizálja a felbontást, a kontrasztarányt és a színeket, mindezt több algoritmus segítségével.

További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

A Honor Sharp Tech koncepciójának köszönhető egy másik fejlesztés, a mesterséges intelligencia által támogatott pop-up kamera. Dedikált HiSilicon Hi3516DV300 NPU lapkakészlet segítségével az eszközön olyan funkciók válnak elérhetővé, mint például az arcfelismerés, a test mozgásának követése vagy a testtartás érzékelése. A pop up kamera intelligens és biztonságos felhasználói élményt nyújt: használaton kívül automatikusan a képernyő mögé húzódik, falra szerelt változat esetén pedig 10 fokkal lefelé fordul. Emellett a Honor Vision lehetővé teszi információk megosztását, különböző okosotthon szolgáltatások központi irányítását, valamint több okoskészülék együttműködését.

A Honor Vision mindkét változata 55 hüvelykes, 4K HDR kijelzővel rendelkezik. Az eszközök három oldalon káva nélküli kialakítással bírnak, így az előlap 94%-át a kijelző foglalja el. Az okosképernyőt 6,9 mm széles, fém keret fogja körbe, a hátlap gyémánt mintázatú. A Honor a készülékeket intelligens, pulzáló LED világítással, valamint a szem egészségét szolgáló, kék fény elleni védelemmel látta el, utóbbit a TÜV Rheinland minősítés is garantálja. A Honor Vision jelenleg standard (2GB+16GB) és Pro (2GB+32GB) változatban érhető el.

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Google nélküli Huawei-ed van? Van megoldás!

Google nélküli Huawei-ed van? Van megoldás!

2020.10.27
| XDA Developers
A Googlefier a legegyszerűbb út a Google appokhoz Huawei és Honor telefonokon.
Teszt: Huawei P10 Lite - szerettem és akarom

Teszt: Huawei P10 Lite - szerettem és akarom

2017.04.24
| Telefonguru
Nálunk járt a Huawei P10 Lite és maradandó élményt hagyott bennünk.
A Google nélküli élet a vég vagy valami kezdete?

A Google nélküli élet a vég vagy valami kezdete?

2020.04.12
| Telefonguru
2019-ben bannolta az Egyesült Államok elnöke a Huawei-t, ezzel hatalmas pofont adva neki. Vajon túléli?
Honor 7X: ennyiért majdnem csúcs tudást?

Honor 7X: ennyiért majdnem csúcs tudást?

2017.12.06
| Phone Arena
Megjelent a Huawei leányvállalatának új modellje, a Honor 7X, méghozzá 200 dolláros áron.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei