HTC Wildfire teszt

HTC Wildfire: cuki kistepsi

A tajvani gyártó is elindult az úton, amelyen már több gyártó, egyre kisebb készülékekkel próbál hódítani az elérhetőbb árkategóriában.

A legtöbben a HTC Desire kis méretű változatának tartják a legtöbben a Wildfire-t, pedig ennek nem sok alapja van, leginkább a külső hasonlóságra alapozva lehet hallani ilyeneket. Tény, hogy a Wildfire kisebb mint a HTC legtöbb csúcsmobilja, ami nem is feltétlenül gond, hiszen a nagy tudás sokszor tényleg nagy méretet igényel fizikailag.

A HTC Wildfire tesztkészüléket a -tól kaptuk. A szokásos fehér doboz, a mobil mellett egy sztereó headset, egy USB-kábel és egy hálózati adapter található a csomagban, a 2 gigabájtos microSD kártyát a telefon rejti.

A Wildfire méretét érdekes összevetni a Desire-ével, így kiderül, hogy csak rövidebb lett, ám a szélessége megmaradt. Látható a képeken is, hogy egy átlagosnak mondható Nokia 5800-tól mintegy bő centivel szélesebb. A Wildfire-ben kevesebb a fém, viszont a felhasznált műanyagok minőségére nem lehet komoly panasz, sokkal igényesebb mint a gagyi-műanyag 5800-m.

Egyedül talán a hátlap illeszkedésénél lehet felfedezni némi hiányosságot, de nem zavaró és nem feltűnő, nyomorgatásra nem ad ki hangot.

A hátlap kialakítása ne zavarjon össze senkit, valójában egy műanyag az egész, a többi csak esztétika. A nagy felületet díszítést jelenti az optika fém karikája, a ledes vakku, a csillogó HTC és alul a szolid with HTC Sense felirat. A mobil jobb oldala üres, bal oldalon a hangerőgomb párosa és a védelem nélküli microUSB csatlakozó kapott helyet, felül pedig a bekapcsológomb és a 3.5 mm-es jack aljzat helyezkedik el.

A Wildfire kijelzője egy 3.2 colos, kapacitív változat, a költségcsökkentés a 240×320 képpontos felbontáson érhető utol, pozitívum a multitouch támogatása. A felbontás elég gagyi, nem ezt szoktuk meg a HTC telefonjai esetében, ekkora fizikai területen egyszerűen pixeles a kép.

A kijelző felett osztott rácsú hangszóró látható a szinte alig látható fényerő-szabályzó és a távolságszenzor felett egy több színű LED állapotjelzővel (például töltésnél mutat aktivitást), míg a megjelenítő alatt négy érintés-érzékeny gomb, valamint az optikai trackball látható, amelyet nem valószínű, hogy bárki használna.

A Wildfire-ön a jelenleg elérhető legújabb rendszer, az Android 2.1 fut, de várhatóan hamarosan érkezik a 2.2 Froyo frissítési lehetőség. A platform alapját egy 528 megahertzes Qualcomm MSM7225-ös processzor jelenti, amely bizony nem mai csirke és kérdéses, hogy hogyan fog elbánni a legújabb Androiddal.

A 2.1-et elég jól viszi, bár érezhető helyenként némi akadozás, amely egyáltalán nem vészes, de a gyártó hírnevéhez nagyon nem méltó. A CPU-t 384 megabájt RAM egészíti ki.

Az Android 2.1-et szokás szerint a HTC Sense fedi jótékonyan, amely viszont még mindig csak egyre jobb lesz. Jelenleg hét főképernyő használható, ezeket pakolhatjuk tele widgetekkel és gyorshívókkal, gyakorlatilag a HTC Desire-ből átvették az egészet, így az Android 2.1 apróbb részleteire nem is térnék ki, javaslom a HTC Desire teszt elolvasását az Eclair közelebbi megismeréséhez.

Interneteléréshez adott EDGE, 3G és HSDPA, valamint Wi-Fi, tehát majdnem teljes a repertoár. Helyi adatkommunikációra 2.1-es sztereó Bluetooth és microUSB használható, kinek kedve szerint.

Egyértelmű, hogy a Wildfire-t is állandó internetkapcsolatra tervezték, bármiről is legyen szó. Így folyton net kell a közösségi oldalak elérhetőségéhez – ezen információk összefésülhetők a telefonkönyv adataival, automatikusan felismeri az egyező profilokat és kiegészíti a telefonkönyv megfelelő mezőit a rendelkezésre álló adatokkal –, de a widgetek is internetet igényelnek, hiszen az e-maileket, az időjárást csak így érhetjük el.

A közösségi oldalak elérését segíti még a Friend Stream, ahol a Facebook, a Flickr és a Twitter oldalainkat kezelhetjük közel teljes értékűen.

A beépített böngésző egész jónak mondható, mivel gyors, szépen hozza be, tördeli az oldalakat, van benne flash is, bár még nem pont az, amit majd az Android 2.2 hoz. A nagyítás csak egy ujjmozdulat két ujjal, köszönhetően a multitouch-támogatásnak. Ha valakinek nem jönne be a gyári, még mindig javasolhatom az Opera egyik változatát telepítésre.

Fotózásra az öt megapixeles kamera használható, ehhez egy LED vaku tartozik és nem túl sok beállítási lehetőség, na de nem is fotómobilnak készült. Nagyon hiányzik a gyors indításhoz jobb oldalról a kameragomb. Állítható a fényerő, a kontraszt, a szaturáció, az élesség, vannak effektek, de módosítható még a fehéregyensúly, az ISO érték, az önkioldó, a vaku, az autofókusz, a kamerahang, időbélyegző és geotag információkat is megadhatunk a képekhez.

Jó pont, hogy érintős a fókusz, így nem csak középre tudja helyezni az élességet, viszont nagyon rossz, hogy a trackball-lal kell elkészíteni a képet magát, sokszor bemozdul így az ember keze. Videót is tud rögzíteni a Wildfire, méghozzá 352×288 képpont felbontásban 20 fps sebességgel.

A multimédiához tartozik a zeneiség is. A Wildfire esetében a Sense-be integrált lejátszót használhatjuk, amely minden igényt kielégít. Meg tudja mutatni az albumborítókat, tud ID3 tagek alapján szűrni, egy hibádzik, a hangszínszabályzás kimaradt a tudástárból.

A 3.5 mm-es jack dugónak köszönhetően bármilyen headsetet csatlakoztathatunk a mobilhoz, nem kell feltétlen a gyárihoz ragaszkodni, bár az is megfelel az átlagos igényeknek. Extra öröm az RDS-es FM rádió jelenléte, ezt általában kifelejtik az androidos készülékek jelentős részéből.

Van néhány extra program előre telepítve a készüléken, ezek például az óra, amelyben megtalálható a stopper, az időzítő és az asztali módú óra, de érdekes lehet még a Friend Stream kliens, a News, amely egy RSS hírolvasó, a Quick Office és a PDF Viewer, az időjárás előrejelző Weather és a Flashlight, amely egy zseblámpa, és külön funkció, hogy háromféle fényerőben tudja világításra bírni a hátlapi LED vakut.

A Wildfire-ben van beépített navigáció, alaphelyzetben a Google Maps-et adja fel lehetőségként, ám ez állandó internetkapcsolatot igényel, így nem árthat valami másfajta programot keresni a későbbiekre (mondjuk iGO Amigo vagy NDrive). A telefon meglepő módon másodpercek alatt talált jelet a vevő ott, ahol az 5800-m akár 5 percig is elszöszöl.

A gyári 1300 mAh-s akkumulátor kifejezetten jól teljesít, ebbe nyilván belejátszik a gyengusz proci és a nem túl erőforrás-zabáló kijelző is. Mivel elég sokáig volt nálam a telefon, kíváncsiságképp bekapcsolva hagytam feltöltés után és 7 nap után még mindig több mint félig volt az akkumulátor. Na persze ha normál módon használjuk, ez irreális, ilyenkor 3-5 nap az átlagos, használattól függően.

Összegzésként talán annyit írhatnánk, hogy ez tényleg nem a Desire kisebb, de hasonló tudású testvére, ez egy abszolút belépő szintű androidos okostelefon a HTC-től. A legjobban a kijelzőt tolták el a fejlesztők, ettől jobbat kellett volna előkotorni a raktárból, az a legnagyobb baj vele, hogy a használat minden másodpercében szembesülünk ezzel a hátránnyal. Azért beszéljünk a pozitívumokról is, hiszen a tényleg jó üzemidő, a GPS, az FM-rádió jelenléte, a Sense mind a Wildfire mellett szól. Egy dolog miatt nem tudom ajánlani azonnali megvételre, ez a 90 ezer forintos kártyafüggetlen ár, ami ezért a tudásért több mint sok, viszont később vagy már most használtan igencsak jó vétel lehet.

A HTC Wildfire teszthez a készüléket a biztosította, amelyet ezúton is köszönünk.