Ünnepel a Telenor

2019.03.13| Telenor
Telefonguru a Google Híreiben – kövess minket! Követés

25 évvel ezelőtt a Telenor indította Magyarország első kereskedelmi GSM-szolgáltatását.

25 évvel ezelőtt még kiváltság volt a mobiltelefon, és kétszer is meggondoltuk, hogy tárcsázzunk-e, csúcsidőben ugyanis drágább volt a hívás. Negyed század alatt soha nem látott fejlődésen ment keresztül a mobilkommunikáció, mára pedig valamilyen formában szinte mindenkit közelebb visz a céljaihoz. Míg a 90-es években körülbelül 11 napig tartott volna letölteni egy DVD-nyi anyagot, a Telenor Hipernet-hálózatán ma ez nagyjából 2 perc, a közelgő 5G technológiával pedig kevesebb, mint 40 másodperc lesz.

1993 augusztusában eredményt hirdettek: mindenki meglepetésére az esélytelennek látszó Pannon GSM skandináv gyökerű konzorcium nyerte az első GSM koncessziót Magyarországon. Szeptemberben még csak egy ember dolgozott a Pannon GSM-nek. Novemberben bejegyezték a koncessziós társaságot, amelynek 5 külföldi távközlési vállalat és 3 magyar cég volt a tulajdonosa.

1994 Kigördül a szerelőcsarnokból az első Boeing 777-es utasszállító repülőgép. Megalakul a Rammstein német zenekar. Michael Schumacher megnyeri élete első Formula–1-es világbajnoki címét. 3 nappal megelőzve versenytársát, 22 bázisállomással indította el Magyarországon az első kereskedelmi GSM-szolgáltatást a Telenor – akkor még Pannon GSM néven. A mobiltelefon ebben az időszakban még státuszszimbólum volt és csak beszélgetésre használták. Míg az első magyar GSM-hálózat indulásakor csak beszédhívás volt, még az SMS is csak később indult, ma már a forgalom legnagyobb hányada mobilinternetezésből származik.

Ünnepel a Telenor

25 év alatt folyamatosan és rohamos tempóban fejlődött a mobilkommunikáció. 1997-ben az országban először a Telenor vezetett be tesztüzemben feltöltőkártyás konstrukciót. A prepaid előfizetések fénykorukat 2003-ban élték, amikor 78,8% volt az arányuk az aktív előfizetések között. Azóta - köszönhetően a mobilinternet és az okostelefonok térhódításának - folyamatosan csökken a feltöltőkártyás előfizetések aránya: 2017-ben ez mindössze 43%-ot tett ki.

Az sms 1996-ban vált igazán népszerűvé; ekkor nagyjából havi százezer üzenetet váltottak az ügyfelek. Az elmúlt 25 évben összesen több mint 9 milliárd SMS ment át a Telenor hálózatán. Az elindított hívásperceket illetően már 1996-ban átlagosan tízmilliós nagyságrendű percet beszéltek a magyarok, a havi forgalom pedig 2002 körül érte el a százmilliós nagyságrendet. 2008 óta átlagosan havonta 400 millió percet beszélnek az ügyfelek, de a korlátlan csomagoknak köszönhetően ez ma már közelít az 500 millióhoz.

A telefonálás 2019-ben már csupán egy a sok funkcióból, amire a mobilokat használják. Míg a 90-es években a hangátvitel, ma már az adatforgalom a domináns. 2011-ben jelent meg az első olyan csomag a Telenornál, amely mobilinternetes adatforgalmi keretet is tartalmazott. 2012-ben átlagosan havi 1 millió gigabájt feletti az adatforgalom, 2017 óta pedig tipikusan 5-7 millió gigabájt havi adatforgalom megy át a Telenor hálózatán. A mobilinternetes adatforgalom évek óta folyamatosan növekszik a Hipernet hálózatán; 2018-ban közel kétszer magasabb volt az adatforgalom 2017-hez képest; júniusban már átlépte a havi 10 millió gigabájtot (azaz 10 petabájtot).

További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

A Magyarországon működő 4G hálózatok sebessége világszinten is kiemelkedő, Európában pedig a harmadik legjobb, és a lefedettséget tekintve is a top 3-ban van az ország. A jelentős beruházások eredményeképp ma már a magyarországi lakosság 99%-a hozzáférhet a Telenor 4G szolgáltatásaihoz.

Ünnepel a Telenor

A Telenor elmúlt években végzett fejlesztéseinek köszönhetően az elérhető legmodernebb technológiákat (4G, 4G+) használó mobilinternet-hálózatának szolgáltatásaihoz jelenleg a magyar lakosság 99,5%-a férhet hozzá. Az akár 300 Mbps-os letöltési sebességet biztosítani képes 4G+ technológia már több mint ezer bázisállomáson érhető el a szolgáltatónál, amellyel akár a 4G-nél kétszer gyorsabb letöltési sebesség is elérhető a technológiát támogató készülékekkel.

 

 

Tetszett a cikk? Kövess minket Google Híreiben! A Telefonguru legfrissebb híreit egyenesen a Google feededbe hozzuk
Követés
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei