Töltő nélkül jöhet a Galaxy S21 is

2020.07.09| Phone Arena
Címkék:

Samsung

,

töltő

,

no charger


Az Apple iPhone 12 példájára a Samsung is jelenleg a töltők elhagyásán gondolkodik, az első áldozat a Galaxy S21 (S30) lehet.

Bár a napokban felröppent hír igazságtartalma sem biztos, miszerint az iPhone 12 és a 12 Pro modellek töltő nélkül érkeznek, állítólag már a Samsung is ugyanezt tenné a jövő márciusban esedékes Galaxy S szériával. Belsős informátor erősítette meg a pletykát az ET Newsnak, bár hozzátette, a döntés még nem végleges. Nincs kizárva, hogy kivárásra játszik a vállalat, hogy hogyan fogadják a felhasználók a konkurencia váltását.

Töltő nélkül jöhet a Galaxy S21 is

A Samsung úgy véli, hogy az elmúlt évtizedben több mint elegendő töltőt szolgáltatott a fogyasztóknak, azaz a legtöbb vásárlónak már nincs szüksége új töltőre, így az e-hulladék mennyiségét csökkentené. Valójában azonban a potenciálisan ellentmondásos döntés mind a rövid, mind pedig a hosszú távú jövedelmezőségre vezethető vissza. Az okostelefonok bekerülési költségei minden évben nőnek nem csak a fogyasztók, de a gyártók számára is, ezzel nem kevés pénzt tudnának megspórolni, tehát „olcsóbbak” lehetnének arányaiban a konkurenciához képest.

A vállalat ez év elején drasztikusan megemelte zászlóshajóinak árait, hogy tükrözze ezeket a magasabb költségeket, ám az ügyfelek messze nem voltak lenyűgözve. A töltő dobozokból történő eltávolításával a Samsung elkerülheti a közeljövőben ezt. Ha a Samsung meghozza a döntést, úgy a Galaxy S21/Galaxy S30 már így érkezhet 2021 első negyedévében.

Töltő nélkül jöhet a Galaxy S21 is

Az adapterek hiánya végül a teljes Galaxy okostelefon sorozatot érintheti, ennek kellene elősegítenie a Samsunot, hogy okostelefonjait versenyképesebbé tegye, ami különösen fontos a fejlődő piacokon, például Indiában, ahol heves a verseny. Az érme másik oldalán pedig ott áll, hogy a vállalat növelheti a hivatalos kiegészítők értékesítését, hiszen a legtöbben gyári töltőt vennének inkább.

Arról egyelőre nem esett szó, hogy a Samsung a fülhallgatót is kivenné a csomagból. Idénre a jó hír az, hogy a Note 20 és a Note 20 Ultra még biztosan hálózati töltővel és vezetékes fülhallgatóval a dobozban érkezik.

 

 

Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei