Samsung Galaxy Fold teszt, az origamizás kezdete

2020.02.26| Telefonguru

A Samsung Galaxy Fold lett 2019 legelőremutatóbb, a világ első, valóban összehajtható, hatalmas kijelzőt biztosító mobilja.

További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

Az biztos, hogy a Galaxy Fold az utcán helyből feltűnést kelt még összecsukva is, hiszen régen láttunk már közel két centi vastag mobilt, úgy nagyjából 20 éve volt divat a Nokia N szériájánál és elképesztően menő és horror drága volt. Nincs ez máshogy most sem. Akárhol jártunk, az emberek megállítottak és kérdeztek róla – már aki mert, persze –, így sok helyen népszerűsítettük a 4.6 colos külsőt mutató, majd kinyitáskor áll leesést kiváltó, 7.3 colos kijelzős Foldot.

A következő áll kapargatás az ára kiejtése után érkezett rendszerint. A Fold ugyanis jelenleg nagyjából kétszer drágább az átlagos csúcsmobiloknál, ezt pedig – spoiler veszély – nem éri meg.

Samsung Galaxy Fold teszt, az origamizás kezdete

A Samsung a bejelentést követően gyorsan az újságírók kezébe adta a különleges telefont, akik annak rendje és módja szerint, ahogy egyébként a felhasználók is tettek volna, módszeresen tönkretették az igen érzékeny kijelzőt, így a cég nagyon gyorsan visszavonulót fújt és kijavította a hibákat. A legtöbben ugyanis egyszerűen fóliának hitték azt a réteget, ami kvázi összetartotta a telefon két kijelzőjét. Ez tehát a piacra kerülés 2019. április 26-i dátum meghiúsulásának története, végül szeptemberben érkezett a végleges, átdolgozott modell.

A Samsung Galaxy Fold teszt ide kattintva folytatódik. 

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei