Nem tölt az iPhone-od?

2017.04.21| 9to5Mac
Telefonguru a Google Híreiben – kövess minket! Követés

A világ egyik legfrusztrálóbb érzése, ha valamilyen oknál fogva nem tölt a telefonunk, majd lemerül és „elvágjuk magunkat” a külvilágtól elá

Szerencsére ma már számos egyszerű megoldás kipróbálható otthon is, ezúttal a 9to5Mac listáját mutatjuk meg, amely nem a hardcore felhasználóknak íródott.

  • Az egyik megoldás a Lightning port kitisztítása, ugyanis egyszerűen tele mehet kosszal a zsebben, táskában vagy ritkán takarított tokban is. Meglepően apró kosztól is leállhat a töltés már, így érdemes megtekinteni közelebből a csatlakozót. A legjobb, ha egy nem fém eszközt használunk arra, hogy a belekerült piszkot eltávolítsuk a 8 pinről, a 9to5Mac például fogselyem szalagot ajánl erre. A zsebpiszok elkerülésére egyszerű a trükk, úgy kell a telefont zsebre dugni, hogy a port nézzen felfelé. Fontos, hogy ha a 8 pin egyike is sérült, ne nyúljunk a telefonhoz, hanem vegyük fel a kapcsolatot az Apple ügyfélszolgálatával a garancia miatt.

Nem tölt az iPhone-od?

  • Néha előfordul persze, hogy egyszerűen a Lightning kábel nem bírja a gyűrődést – a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt –, ilyenkor célszerű kölcsönkérni valakitől egy másik töltőfejet és kábelt, majd egyesével kicserélve rájönni, ezzel van-e a probléma. Fontos, hogy csak és kizárólag gyári, de minimum MFi (Made For iPhone) kiegészítőket használjunk, egyéb esetben a garancia nem érvényes semmilyen jellegű kárt okozva a készülékben vagy a tulajdonosában és annak értékeiben. A legtöbb esetben a kábel a tövénél törik meg, el is tud színeződni. Egyébként nagyon jó áron lehet már gyári kábelt venni, nem éri meg utángyártottal szórakozni és kockáztatni a garanciát.

Nem tölt az iPhone-od?

  • Nagyjából ugyanez igaz a már említett töltőfejre is, amelynél talán még fontosabb, hogy gyári legyen, bár tény, hogy sokkal ritkábban szokott ezzel gond lenni. Ha a töltőfejjel akad probléma, relatíve egyszerűen áthidalható egy darabig a dolog, hiszen tölthető a telefon például autóban vagy power bank-ről is.

Nem tölt az iPhone-od?

  • Ha egyáltalán nem kapcsol már be az iPhone-unk, úgy célszerű töltőn hagyni így legalább fél órára és csak után megpróbálkozni a bekapcsolással. Ha ekkor sem történik semmi, úgy Apple iPhone 7 és 7 Plus esetében a sleep/wake gombot és a hangerő le gombot együtt nyomva tartva tíz másodpercig kényszeríthető az újraindulásra a telefon, míg iPhone 6s és korábbi modelleket figyelembe véve a sleep/wake és a home gomb együttes, egyszerre történő lenyomása eredményezi ugyanezt.

Ha egyik fenti megoldás után sem kapcsol be a lemerült iPhone-unk, úgy akkumulátor, alaplap vagy egyéb hardveres ok lehet a gond, így mindenképpen az Apple szervizt kell felkeresnünk. A 9to5Mac az alábbiakban még néhány hasznos tanácsot ad iPhone-hoz:

Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

Tetszett a cikk? Kövess minket Google Híreiben! A Telefonguru legfrissebb híreit egyenesen a Google feededbe hozzuk
Követés
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei