Nem kettő, négy Note 10 érkezik nyáron

2019.04.09| Phone Arena

Nyár végén a Samsung a népszerű phablet családhoz nem egy, hanem négy tagot prezentál.

Egy bő hete olvastuk az első pletykát, miszerint a Samsung egy – méretben és tudásban is – nagyobb és egy kisebb Note 10-et hozhat a harmadik negyedévben, ez mára négyre bővült, melynek oka a Galaxy S10e sikere. A cég egyelőre nem árulta el a Galaxy S10 széria értékesítési számait, mindössze annyit, hogy már az első nap az előd modell 120 százalékát szállították le a nagy érdeklődés és az előrendelések miatt.

A két először piacra kerülő modell LTE-képes lesz, a kisebb 6.28, míg a nagyobb 6.75 col képátlóval érkezik, várhatóan ezek lesznek a Note 10e és a Note 10+. Az olcsóbb Note 10-ek három, illetve négy hátlapi kamerát kapnak, az akkumulátor mérete egyelőre ismeretlen. A harmadik Note 10 5G támogatást kap, a tervek szerint ennyiben különbözik majd a középső Note 10-től. A negyedik Note 10 nem került említésre a jelentésben, a korábbi pletykák szerint 6.4 colos kijelzőt kap.

Nem kettő, négy Note 10 érkezik nyáron

Összességében tehát két vagy három LTE-képes és más méretű Note 10-et várhatunk, valamint egy 5G-s verziót, ez utóbbi csak ott lesz elérhető, ahol már kialakított hálózat is található. Ezzel a Samsung a Galaxy S10 szériát követi és eddig ez a megoldás messze állt a Note sorozattól.

További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

A dél-koreai belsős hírek szerint a Samsung augusztus 8-ra tervezi a bejelentést és idén nem csak a hónap végén lehet előrendelni a telefonokat, hanem már pár nappal a debütálás után. Ami az árakat illeti, a legolcsóbb verzió 1000 dollár körül várható, akárcsak a jelenleg futó széria.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Ezt a 38 alkalmazást törölje mobiljáról azonnal!

Ezt a 38 alkalmazást törölje mobiljáról azonnal!

2023.04.29
| Phone Arena
Két héttel ezelőtt derült ki 60 alkalmazásról, amelyek összesen több mint 100 millió Google Play letöltéssel rendelkeznek, és amelyekről kiderült, hogy a felhasználó engedélye nélkül tolnak invazív hirdetéseket, és rengeteg érzékeny információt gyűjtenek. Itt van újabb 38.
Komoly a gond és a Samsung nem ismeri el

Komoly a gond és a Samsung nem ismeri el

2023.04.12
| Android Police
Több Samsung Galaxy S23 tulajdonos panaszkodik homályos és elkenődött foltokról a fényképeiken. Az probléma nem érinti az Ultra modelleket és az áprilisi kamera frissítés után is fennáll.
A fiatalok buta flipes mobilokra cserélik okostelefonjaikat

A fiatalok buta flipes mobilokra cserélik okostelefonjaikat

2023.05.05
| Phone Arena
A legújabb trend az okostelefonok terén az összecsukható telefonok. Ezek két képernyővel rendelkeznek, és lehetővé teszik, hogy egyszerre több alkalmazást futtassunk, így jobb multitaskerek lehetünk.
A Google rengeteg pénzt ad, ha lecseréled iPhone-odat

A Google rengeteg pénzt ad, ha lecseréled iPhone-odat

2023.05.12
| 9to5 Mac
Az éves Google I/O fejlesztői konferenciáján az óriásvállalat egy sor új hardveres és szoftveres frissítést jelentett be. Az egyik termék a régóta várt Google Pixel Fold, a vállalat első előretörése az összehajtható okostelefonok terén.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Ön milyen fülhallgatót használ a telefonjához?


nem használok headsetet
vezetékes fülhallgatót használok
Apple Airpods
Samsung bluetoothos
Samsung vezetékes
Xiaomi bluetoothos
Xiaomi vezetékes
boAt bluetoothos
boAt vezetékes
egyéb bluetoothos
egyéb vezetékes



Korábbi szavazások eredményei