A technika fejlődésével egyre több különféle periféria jelenik meg. Ezeket munkára és szórakozásra egyaránt használjuk.
Szép lassan eljutunk arra a pontra, amikor már egy asztali számítógép portjai is kevésnek bizonyulnak ahhoz, hogy mindent mindennel összekapcsoljunk. A laptopok, MacBookok, tabletek portjait pedig – különféle okokból – eléggé szűkre szabják. Mindössze néhány portot találunk rajtuk, ami normál esetben ellehetetlenítené azt, hogy minden eszközünket csatlakoztatni tudjuk. Egy billentyűzet és egér kombináció jelentősen megkönnyíti azoknak a dolgát, akik az asztali gépek kényelmét már megszokták. A touchpad csak annak praktikus, aki hozzászokott és tudja is kezelni, de aki nem szeret ezzel dolgozni, annak jelentősen lassítja a munkáját. Tehát, ha egy egeret és billentyűzetet csatlakoztatunk, akkor nagyjából el is foglaltuk a portjainkat. A kedvenc vezetékes fülesünk, meg a gamepad pedig duzzoghat a sarokban, mert már nem férnek oda.

Akkor mi lenne a megoldás?
Az egyik például lehetne az, hogy a gyártók megszánják a felhasználókat, és normál mennyiségű portot helyeznek el a gépeken, bár erre sajnos nem sok esély van. A másik pedig a multiport adapter. Ez egy olyan kiegészítő eszköz, amely egyetlen portot – jellemzően USB-C-t – több különböző csatlakozási lehetőségre oszt szét. Így egy kompakt eszközzel többféle perifériát csatlakoztathatunk egyszerre a számítógépünkhöz, azaz bővíti a gépünk csatlakozási lehetőségeit.
Kicsit bővebben a bővítésről
A multiport adapter több USB-portot biztosít: egyszerre köthetünk rá egeret, billentyűzetet, külső winchestert, pendrive-ot vagy egyéb, más kiegészítőt. Roppant bosszantó tud lenni, ha ki kell húznunk a billentyűzetet, ha valamit másolni szeretnénk egy pendrive-ra. Ez az idegesítő rizikófaktor ki is iktatódik a munkafolyamatokból. Választásnál érdemes figyelembe venni az USB portok típusát is - USB 3.0 vagy 3.1 a gyors adatátvitelhez, esetleg USB 2.0 az alapvető eszközökhöz.
HDMI, DisplayPort vagy VGA kimenet
Lehetővé teszi monitor, tévé vagy projektor csatlakoztatását, akár 4K felbontásban is. Ez azoknak jön jól, akik több külső kijelzővel dolgoznak irodai környezetben, például grafikusok, programozók, excel guruk, és még sokan mások. Még egy nagyobb laptop kijelzője is kevés (legalábbis kényelmetlen) a legtöbb munkafolyamathoz. Ha külső kijelző csatlakoztatására szeretnénk használni, akkor olyan multiportot válasszunk, ami tudja a 4K 60Hz támogatást!
Ethernet-port
Stabil, vezetékes internetkapcsolatot kínál, ami sokszor gyorsabb és megbízhatóbb a wifinél. Plusz egy vezeték, viszont ez a vezeték tényleg összeköt a világgal! Ha streamelni szeretnénk, vagy játszani, akkor ez sokat dob a minőségen. FPS játékokban pedig egyenesen az életünk múlhat rajta!
SD/microSD kártyaolvasó
Különösen hasznos fotósoknak és videósoknak, és bárkinek aki gyakran dolgozik memóriakártyákkal.
Audio jack
Fejhallgató, hangszóró, vagy akár mikrofon csatlakoztatásához. Egy igazi klasszikus örök csatlakozó, amit nem variálgatnak, úgy tökéletes, ahogy van.
Töltés (Power Delivery)
Sok adapter képes arra, hogy a laptopot is töltse, így nem kell lemondanunk az energiaellátásról használat közben. Érdemes azt is figyelembe venni adapter választásnál, hogy az milyen teljesítménnyel képes tölteni a gépet (például nem mindegy, hogy 60 W vagy 100 W).
Más szóval a multiport adapter egyfajta „mini dokkolóállomás”, amelyből a mindennapi munkához vagy szórakozáshoz szükséges portokat nyerhetjük. Utazás során is jól jöhet, ha egyetlen eszközzel oldható meg minden periféria csatlakoztatása. A választásnál mindig az igényekhez igazodva döntsünk: gondoljuk végig, hány portot, milyen típusú csatlakozókat és milyen teljesítményt várunk el. Egy jó minőségű, megbízható adapter hosszú távon megkönnyíti a mindennapi munkát, tanulást vagy szórakozást.
Ezekre érdemes odafigyelni vásárláskor
Egy jó multiport adapter anyagminősége kiváló, precízen van összerakva, gyors, egyszerűen használható. Az alumínium ház tartós, jól vezeti a hőt is – ez azért fontos, hogy tartósabb használat során se melegedjen túl. A mérete kompakt, könnyen hordozható, az sem árt, ha külsőre is szimpatikus. A kompatibilitás (Windows 7/8/10/11, macOS, Linux, stb.) pedig a legfontosabb, hiszen hiába tetszetős külsőre, ha nem kompatibilis a gépünkkel!
Az árukat tekintve rendkívül széles a paletta. A választásnál nyugodtan kövessük a jól bevált „pizza elvet”. Nem kérünk rá minden feltétet, csak azt, amit épp nagyon szeretünk, és abból is csak a legfinomabbakat. Ha egyszerűbb megoldásra vágyunk, és nem veszünk el a portok tengerében, válasszunk céltudatosan! Ha nincs szükség tizen-huszon csatlakozóra, akkor egy jó minőségű, kedvezőbb árú multiportba is beruházhatunk anélkül, hogy számunkra felesleges funkciókért fizetnénk.


