Magyarországon először: hűségidőtől függetlenül cserélhetnek okostelefont a telenorosok

2015.07.17| Telenor

A Telenor ügyfeleinek nem kell többé két évet várniuk okostelefonjuk lecserélésére. A vállalat a meglévő készüléket is visszaveszi, hogy az ügyfelek még kedvezőbben jussanak hozzá új telefonjukhoz.

Július 15-étől, a hazai szolgáltatók közül elsőként vezeti be a Telenor a készülékcsere lehetőségét ügyfelei számára akkor is, ha még nem járt le hűségidejük. „Talán semmi nem tükrözi olyan jól a mobilpiac dinamizmusát, mint az, hogy milyen gyakorisággal jelennek meg új okostelefonok a piacon. Ennek köszönhetően ma már a felhasználók is egyre hamarabb vágynak új, a meglévőnél nagyobb tudású telefonra. A Telenor teljes szabadságot biztosít ügyfeleinek: ezért vezettük be néhány hónapja a teljesen személyre szabható MyTariff-tarifákat, most pedig az új, Készülékcsere bármikor nevű programot indítunk. A program minden számlás, lakossági ügyfelünknek lehetővé teszi, hogy akkor és olyan készülékre váltson, amikor és amilyenre szeretne, hűségidejétől függetlenül. A leggyorsabb Hipernet-elérést biztosító készülékek így ma elérhetőbbek, mint valaha,” – nyilatkozta Christopher Laska, a Telenor vezérigazgatója.

A Készülékcsere bármikor programmal a hűségidő alatti készülékváltás lehetősége a Telenor valamennyi lakossági számlás ügyfele számára elérhető. A vállalat a hűségszerződésből hátralévő hónapok száma, illetve a hűségszerződésben szereplő tarifacsomag alapján állapítja meg a készülékcsere költségét: minél kevesebb hónap van hátra a hűségszerződésből, annál kedvezőbb áron lehet új mobilra váltani. A programot a Telenor azért vezeti be, mert tapasztalatai szerint sok előfizetője váltana készüléket már egy-másfél év után, tehát hűségideje alatt.

Jelentősen csökkentheti a készülékcsere költségét egy előfizető azzal, ha a Telenornál legutóbb vásárolt, működőképes készülékét beszámíttatja. A meglévő okostelefon értékét a típusától és állapotától függően az üzletben határozza meg a Telenor – hiszen egy makulátlan készülék jóval többet ér egy karcosnál. A MyTelenor felületre történő bejelentkezés után ugyanakkor az ügyfél tájékozódhat arról, hogy a legutóbb a Telenornál vásárolt készüléke beszámítható-e a készülékcsere folyamatban. A meglévő telefon típusának és állapotának megadása után az ügyfelek tájékoztató árajánlatot kaphatnak. Amennyiben nincs beszámítandó készülék, a készülékcsere folyamata akár online is elvégezhető, az új okostelefont pedig futár szállítja ki díjmentesen.

A beszámított telefon értékét új okostelefon vásárlása esetén levonják a készülékcsere díjából. Ha a meglévő telefon értéke magasabb, mint a készülékváltás díja, a fennmaradó összeg az újonnan kiválasztott készülék eleve kedvezményes - a bolti listaárnál jóval alacsonyabb - vételárát is csökkentheti. Arról is az ügyfél maga dönthet, hogy az új készüléket egy összegben, vagy részletre szeretné megvásárolni. Egy jó állapotú, nem karcos 12 hónapos Samsung Galaxy S4 mini okostelefon beszámítása után például a Samsung Galaxy A3 készülék két éves hűséggel, MyTariff L tarifa esetén már 916 Ft-ért elvihető.




További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei