Galaxy S4: olcsóbb mint az iPhone 5

2013.03.18| Unwired View

Az ember úgy gondolná, hogy két konkurens termék ugyanolyan áron kapható, így inkább a márka dönti el, ki mit választ. Pedig nem.

Az ember úgy gondolná, hogy két konkurens termék ugyanolyan áron kapható, így inkább a márka dönti el, ki mit választ. Pedig nem. Az Apple iPhone 5 konkurense, a péntek hajnalban bemutatott Samsung i9500 Galaxy S 4 olcsóbb lett. A német Amazon szerint a 16 gigás változat 650 euróba kerül majd, mikor a boltokba kerül áprilisban – ezt erősítette meg több brit nagykereskedő és szolgáltató is, ahol április 26-tól lehet hozzájutni az újdonsághoz –, ezzel szemben az iPhone 5 680 euróért kapható, ez ugyanaz az ár mint a 2012 szeptemberi megjelenéskor. Az olasz Android Caotic úgy tudja, 700 euró körül lesz az előrendelési ár, ott május elejére várhatók az első szállítmányok, ám a megjelenés után 600 euróért hozzá lehet majd jutni egy S4-hez. A 32 és a 64 gigabájtos verziókért 50, illetve 100 euró felárat kell megfizetni, ez az iPhone esetében 100 és 200 dollárt jelent.

Galaxy S4: olcsóbb mint az iPhone 5

A Samsung i9500 Galaxy S4 külső jegyek tekintetében abszolút a Samsung i9300 Galaxy S III utódja, azonban attól okosabb lett. Adott az Android 4.2 Jelly Bean rendszer, 5 colos, full HD felbontású Super AMOLED kijelző, Smart Scroll, S-Voice, NFC, 13 megapixeles kamera, wireless töltés, 2 gigabájt RAM, valamint egy Exynos 5 5410, kétszer négymagos processzor (vagy négymagos Qualcomm Snapdragon 600, piactól függően).



Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei