A Huawei bepereli a Samsungot

2016.05.26| Huawei
Címkék:

Huawei

,

Samsung

,

szabadalom

,

per


A Huawei bepereli a Samsungot, amiért megsértette a vállalat mobil eszközökre és celluláris kommunikációs technológiára vonatkozó szabadalmait.

A Huawei a mai napon pert indított a Samsung ellen az Egyesült Államokban és Kínában, többek között az Észak-Kaliforniai Körzeti Bíróságon és a Shenzeni Középfokú Népi Bíróságon. A per által a vállalat kártérítést követel azért, mert a Samsung megsértette a Huawei szellemi tulajdonjogát, beleértve számos celluláris kommunikációs technológiára és szoftverre vonatkozó szabadalmát, amelyet a Samsung telefonjai alkalmaznak.

A Huawei nagyszámú szabadalom birtokosa a mobiltelefonos hálózatok terén, így a vállalat elkötelezett ezen szabadalmak korrekt, méltányos és non-diszkriminatív engedélyeztetése mellett. Azonban a Huawei úgy véli, hogy jogosult kártérítés kérésére olyan cégektől, akik engedély nélkül használják ezeket a technológiáit. Ding Jianxing, a Huawei Szellemi Tulajdonjogi Osztályának elnöke megjegyezte: „A Huawei hisz abban, hogy az iparági szereplőknek együtt kellene dolgozniuk, hogy nyitott, közös innováció segítségével előremozdítsák az ágazatot. Amellett, hogy tiszteletben tartjuk mások szabadalmait, meg is védjük a sajátjainkat. Számtalan szabadalom keresztengedélyezési megállapodással találkoztunk már ebben az iparágban, amelyek lehetővé tették a technológiák törvényes használatát, hiszen ez az alapja az okostelefon ipar egészséges fejlődésének. Ezzel a hitünkkel az évek során aktívan tárgyaltunk más iparági szabadalomtulajdonosokkal ilyen keresztengedélyezésekkel kapcsolatban. Ez idáig versenytársaink tucatjaival írtunk alá ilyen jellegű megállapodásokat.” – tette hozzá Ding. „Reméljük, hogy a Samsung tiszteletben tartja a Huawei kutatás-fejlesztési befektetéseit és szabadalmait, és felhagy ezek megsértésével, helyette pedig megszerzi a szükséges engedélyt, és a jövőben a Huawei-el együtt dolgozik majd azon, hogy előbbre vigye az iparágat.”

A Huawei bepereli a Samsungot

A Huawei az információs és kommunikációs technológiák, valamint az okoseszközök egyik vezető globális szállítója és jelentős mennyiségű szabadalom birtokosa. A vállalat emellett aktívan fektet K+F tevékenységbe: csak a 2015-ös évben 59,6 milliárd jüant (9,2 milliárd dollár), éves bevételének 15 százalékát invesztálta új technológiák, új termékek és vezeték nélküli kommunikációs szabványok kutatásába és fejlesztésébe. A Huawei tekintélyes beruházásai ezen a területen nagy mennyiségű értékes szabadalmat eredményeztek.

A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) szerint a Huawei Technologies 2015-ben immár második éve vezette a legtöbb nemzetközi szabadalmat benyújtott vállalatok listáját. A Huawei ebben az évben ugyanis összesen 3 989 szabadalmat nyújtott be, 456-tal többet, mint 2014-ben. 2015. december 31-ére a Huawei 50 377 szabadalma került elfogadásra szerte a világon. Ezek az LTE-hez, operációs rendszerekhez és felhasználói felületekhez kapcsolódó szabadalmak, amelyek mind rendkívül fontosak az okostelefonok szempontjából.



ÚJ! Tokok, üvegek, töltők a shopban! ÚJ! Tokok, üvegek, töltők a shopban!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei