A CyanogenMod alapító atyja, Steve Kondik elhagyja a Samsungot, közel két év után.
Gyors töltő? Tok? Nézz szét a shopban!
A CyanogenMod alapító atyja, Steve Kondik elhagyja a Samsungot, közel két év után. Kondik 2011 augusztusában kezdett a nagyobbik dél-koreai gyártó fejlesztő csapatánál dolgozni, azonban 19 hónap után mégis megválik a szeretett cégtől. Pontos okot nem mondott, csak annyit, hogy szeretne valami mást csinálni, így pár hónap múlva többet tud majd mondani. Steve a Google+-on írta le saját véleményét a Samsung i9500 Galaxy S4-ről, így többek között elmondta, hogy nagyon elégedett a Samsung Galaxy S3 mobiljával és nagyon sok, hasznos időt töltött a Galaxy S4-gyel is a fejlesztések alatt. Való igaz, hogy az S4 inkább csak egy ráncfelvarrt S3, azonban az új funkciók nagyon sok lehetőséget rejtenek még, ha a Samsung elérhetővé teszi az API-t. A benchmark adatok szerint is lényegesen jobban összerakott modellről van szó mint a jelenlegi konkurens készülékek, így hibamentes működésre és gyorsaságra számíthatnak a felhasználók, ráadásul még a GPS is jobban működik mint eddig bármelyik Samsung okostelefonon. Sajnos a TouchWiz fejlesztése kicsit rossz irányba ment, így sokkal inkább emlékeztet a régi, Froyos időkre, valamint a füles megoldással, tehát elköszönhetünk az eddig megszokott dizájntól, így az UI teljesítménye maximum átlagosnak mondható, feltehetően nem sokan lesznek restek azonnal valami más launcherre cserélni, mivel nem lesznek elégedettek vele.
![]()
Ezzel szemben számos funkció nagyon jó, ilyen például a hover, például egy e-mail értesítésnél elég csak a kijelző közelébe helyezni az ujjunkat és érintés nélkül megmutatja a készülék a levél előnézetét, de szintén említést érdemel a bárhol elérhető multi-ablak. Szerencsére a kamera alkalmazás is több, komolyabb fejlesztésen ment át mind opciók, mint kezelőfelület terén. A felhasználók valószínűleg legkevésbé a Smart Scrollt kedvelik majd, ez a szemmel görgetés, hiszen inkább idegesítő mint jól használható. Steve Kondik megerősítette, hogy a Samsung i9100 Galaxy S 2-ről érdemes váltani, ám a Samsung i9300 Galaxy S 3-ról nem.

