Windows Phone 8 és az új appok

2012.10.30| MTW
Telefonguru a Google Híreiben – kövess minket! Követés

A Microsoft bemutatta hivatalosan is végre a Windows Phone 8-at, amely számos új funkcióval és alkalmazással érkezik.

A Microsoft bemutatta hivatalosan is végre a Windows Phone 8-at, amely számos új funkcióval és alkalmazással érkezik. Az egyik legfontosabb újítás - ezt sok, jelenlegi WP tulaj várja – a Skype teljes körű támogatása. A teljesen az alapoktól újraírt program a WP8-on ugyanis teljes értékűen fut a háttérben, értesítéseket küld, de még a záróképernyőn is képes azokat megjeleníteni. A kezelőfelület megújításán kívül teljes körű telefonkönyvi integrálást is kapott a Skype.

A Microsoft ezen kívül a Windows Phone 8 esetében bemutatta a legújabb Facebook és Twitter alkalmazásokat is, melyek szintén támogatják a záróképernyőn való különböző események megjelenítését, akárcsak bármilyen, külső fél által írt app. Kissé meglepő, de az adatfigyelő DataSense egyelőre csak az amerikai Verizon szolgáltatónál működik csak, mivel szolgáltatói támogatást igényel a program. A DataSense egyébként szerver oldali tömörítést használ az IE10 böngésző használatakor. A natív Bing Maps immár a Nokia Mapsből dolgozik, amely abból a tekintetből mindenképp jó hír, hogy a vektorizált térképek ugyan online kapcsolatot igényelhetnek, ám ennek ellenére rendkívül kicsi az adatfelhasználásuk. A rossz hír, hogy a HTC 8X-en nem tűnt megfelelőnek a felhasználói élmény. A világ első, Windows Phone 8 rendszerrel felszerelt mobilja, a Nokia Lumia 920 holnaptól megvásárolható lesz Franciaországban, majd egy héten belül a HTC 8X is követi a boltokban.

További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

A Gameloft máris bejelentette, hogy olyan játékok lesznek elérhetők a WP8-ra mint:

  • Ice Age Village
  • N.O.V.A. 3: Near Orbit Vanguard Alliance
  • Modern Combat 4: Zero Hour
  • Shark Dash
  • Asphalt 7: Heat
  • The Dark Knight Rises
  • UNO & Friends
  • Order & Chaos Online
  • The Amazing Spider-Man
  • Fashion Icon
  • Poker for Prizes
  • Real Soccer 2013


Tetszett a cikk? Kövess minket Google Híreiben! A Telefonguru legfrissebb híreit egyenesen a Google feededbe hozzuk
Követés
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei