Vodafone: úgy, mint otthon - a világ egyre nagyobb részén

2016.07.01| Vodafone

A Vodafone július elsejével kibővíti a Világ Napijeggyel látogatható országok körét, így a jegy megvásárlásával többek között már Örményországban, Albániában, Afganisztánban, Grúziában, Kazahsztánban, vagy akár Uruguayban is a hazaival megegyező módon lehet használni a telefonokat.

A Világ Napijeggyel a Vodafone ügyfelei a világ legtávolabbi országaiba is „elvihetik” a hazai tarifákat, az itthoni percdíjakkal indíthatnak hívásokat, küldhetnek SMS-eket és a hazai adatkerettel használhatják okostelefonjukat. A Világ Napijegyet a Vodafone 2015 tavaszán vezette be. A napi 1 990 Ft-tól elérhető jeggyel Afrika, Amerika, Kelet-Európa és Ázsia egyre több országából lehet a hazai perc- és SMS-díjjal hazatelefonálni vagy -üzenni, és az érintett országokban is a hazai adatkerettel lehet internetezni. A Világ Napijeggyel a hívásfogadás természetesen ingyenes, a Red ügyfelek esetében pedig a hazai korlátlanságot lehet élvezni Ukrajnától Brazíliáig, Dél-Afrikától Szingapúrig, immár 72 országban.

A július elsejétől 5 kontinens immár 72 országában használható Világ Napijegy az EU-n kívüli utazásokat teszi komfortossá, mivel így egy nyaralás, vagy üzleti út során sem kell változtatni az itthon megszokott mobilozási szokásokon – miközben nem kell ingyen WiFi-t keresni, vagy egy váratlanul magas számla miatt aggódni.

Vodafone: úgy, mint otthon - a világ egyre nagyobb részén

Világ Napijegyes és Red EU országok

A Világ Napijegy az alábbi országokban érhető el (pirossal azok az országok, ahol július 1-től lehet használni a Világ Napijegyet):

Afrika – 1 990 Ft/nap:

Dél-afrikai Köztársaság, Egyiptom, Ghána, Katar, Mozambik

Amerika – 1 990 Ft/nap:

Anguilla, Antigua és Barbuda, Aruba, Barbados, Bermuda, Bonaire, Brazília, Brit Virgin-szigetek, Chile, Costa Rica, Curaçao, Dominikai Közösség, Dominikai Köztársaság, Egyesült Államok, El Salvador, Grenada, Guatemala, Guyana, Haiti, Honduras, Jamaica, Kajmán-szigetek, Kanada, Kolumbia, Mexikó, Panama, Paraguay, Peru, Puerto Rico, Saint Kitts és Nevis, Saint Lucia, Saint Vincent és a Grenadine-Szigetek, Suriname, Trinidad és Tobago, Turks- és Caicos-szigetek, Uruguay

Kelet-Európa/Ázsia – 2 990 Ft/nap:

Albánia, Afganisztán, Ausztrália, Azerbajdzsán, Dél-Korea, Egyesült Arab Emirátusok, Fülöp-szigetek, Grúzia, Hongkong, India, Indonézia, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kazahsztán, Kína, Makaó, Malajzia, Oroszország, Örményország, Srí Lanka, Szerbia, Szingapúr, Tajvan, Thaiföld, Új-Zéland, Ukrajna

Az EU területén – mint itthon

A Vodafone 2015 áprilisában a Red EU, 2016. április elsejétől pedig már valamennyi új lakossági és üzleti EU csomagjában eltörölte az európai uniós roaming díjakat. Az idén április elsejével bevezetett új EU-csomagokkal a Vodafone valamennyi havidíjas lakossági és üzleti előfizetője számára extra költségek nélkül elérhetővé tette a Vodafone EU Roaming szolgáltatást, amellyel a belföldi feltételekkel megegyezően lehet az Unió, valamint Norvégia, Izland, Liechtenstein, Svájc és Törökország területén hívásokat fogadni, indítani, vagy mobilinternetezni.

Szintén elérhetőek az Unió területén a Vodafone Family díjmentes családi beszélgetések, mivel az új Vodafone Family-t használó családok az Unió teljes területén és a további 5 érintett országban is 0 Ft-os percdíjakkal beszélhetnek egymással. A Vodafone Family csomagokban elérhető, a piacon egyedülállóan feltöltés nélkül is használható KID csomag gyermek felhasználói a családon belül akkor is tudnak hívásokat indítani, ha a kártyájukon nincsen egyetlen forintnyi feltöltés sem.

Roamingolás feltöltőkártyával is úgy, mint otthon!

A feltöltőkártyát használó ügyfelek a díjmentes „EU hazai áron” opcióval a normáldíjas magyarországi telefonszámokat a hazai tarifáikkal tudják hívni, illetve belföldi áron tudnak ezekre a számokra SMS-t küldeni az Európai Unió és a többi érintett ország területéről. Április elsejétől a KID csomagot használó gyermekek az EU Roaming területéről havi 60 perc hívást indíthatnak díjmentesen a szintén Vodafone Family felhasználó családtagjaik felé - így egészen biztosan elérhetik szüleiket, ha netalán eltévednének valahol a nyaralás közben.

4G roaming

A 4G roaming jelenleg 76 országban, köztük a nyári szabadságok és az üzleti utak alatt a legtöbbször látogatott régiókban is elérhető:

Albánia, Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Ausztria, Azerbajdzsán, Bahrein, Belgium, Brazília, Bulgária, Csehország, Dánia, Dél-afrikai Köztársaság, Dominikai Köztársaság, Egyesült Arab Emirátusok, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Fülöp-szigetek, Görögország, Grúzia, Guam, Guernsey, Hollandia, Hong Kong, Horvátország, India, Indonézia, Írország, Izland, Izrael, Japán, Jordánia, Kambodzsa, Kanada, Katar, Kenya, Kína, Koreai Köztársaság, Kuvait, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Macedónia, Malajzia, Marokkó, Mauritius, Mexikó, Monaco, Montenegró, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Oroszország, Örményország, Pakisztán, Peru, Portugália, Románia, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szaúd-Arábia, Szerbia, Szingapúr, Szlovákia, Szlovénia, Tádzsikisztán, Tajvan, Thaiföld, Törökország, Új-Zéland.



További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!






Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


KERESÉS
Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


SZAVAZÁS

Ön milyen gyakran vált tarifacsomagot?


évente
2-3 évente
ritkábban



Korábbi szavazások eredményei