Vodafone ReadyPay mobil bankkártyás fizetés immár a Tele5 Taxinál is

2016.08.03| Vodafone

A Tele5 Taxi - a féléves tesztidőszak lezárultát követően - júliustól teljes saját flottájával csatlakozott a Vodafone ReadyPay szolgáltatáshoz. A Vodafone Magyarország által a piaci igényekre válaszul kifejlesztett ReadyPay mostantól a társaság 110 taxijában teszi lehetővé az utasok számára a biztonságos és zökkenőmentes bankkártyás fizetést.

„Ma már elengedhetetlen, hogy a vásárló kártyával is tudjon fizetni, ha igénybe vesz egy szolgáltatást. Nagyon örültünk tehát, amikor a Vodafone felajánlotta számunkra a ReadyPay-hez való csatlakozást.” – mondta Pásztor Marcell, a Tele5 Taxi ügyvezető igazgatója, s hozzátette, hogy a viszonylag alacsony napi forgalommal rendelkező vállalkozók és vállalatok számára – már amennyiben mobil kártyaelfogadóvá kívánnak válni – a ReadyPay az egyetlen lehetőség jelenleg hazánkban.

„A ReadyPay Magyarországon egyedülálló, a kis és középvállalatok életét megkönnyítő, a készpénzkímélő elektronikus fizetésre való azonnali átállást lehetővé tevő megoldás.” – mondta Király István, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató helyettese. A mobil bankkártya-olvasó terminál akár zsebben is elfér, így a kereskedő, szolgáltató, vagy akár a megrendelt terméket házhoz szállító futár is könnyedén magával viheti, s bárhol, bármikor, pillanatokon belül használhatja is az eszközt.

Vodafone ReadyPay mobil bankkártyás fizetés immár a Tele5 Taxinál is

„Egy taxicégnél a tranzakció gyorsasága is kulcsfontosságú.”- mondta Pásztor Marcell, aki így mesélt a korábbi tapasztalatokról: „Hogy csupán egyetlen példát említsek, a repülőtéren, ahol mindössze 5 percnyi ingyenes várakozást engedélyeznek, már egy-két perces késedelemért is borsos árat fizethet a sofőr. A Vodafone ReadyPay költséghatékony és egyszerű készpénzkímélő megoldás taxisaink számára, amely nem csupán a mozgásban lévő kereskedők igényeihez optimalizált kompakt mérettel és takarékos akkumulátorral rendelkezik, de a tranzakció költségei is alacsonyabbak” – tette hozzá.

„Az Ingenico Group büszke arra, hogy a magyarországi piacon is az mPOS terminál forradalom élvonalában lehet iCMP termináljával. Hisszük, hogy ez a hatékony fizetési megoldás segíteni fog a taxisofőröknek új, visszatérő ügyfeleket szerezni.” – mondta Szabó Gábor, az Ingenico Group Magyarországért felelős vezetője.

Vodafone ReadyPay mobil bankkártyás fizetés immár a Tele5 Taxinál is

A ReadyPay mPOS terminál a BKK által is jóváhagyott készülék, amely a vele Bluetooth kapcsolattal párosított okostelefon vagy táblagép segítségével kapcsolódik az internetre. A fizetési tranzakció az okoseszközre telepített Vodafone ReadyPay alkalmazás segítségével kezdeményezhető a fizetendő összeg megadásával. Ezt követően a kártyabirtokos az mPOS terminál segítségével leolvashatja bankkártyáját vagy mobiltárcáját, illetve szükség esetén beütheti PIN kódját. A fizetési tranzakció ezután a hagyományos bankkártya leolvasóknál megszokott módon zajlik az OTP banki rendszereiben, és eredményéről mind az okoseszközre telepített Vodafone ReadyPay alkalmazásra, mind e-mailben érkezik értesítés az elfogadóhoz. A bankkártya birtokosa megadhatja érvényes e-mail címét, így a fizetési folyamat befejezésekor a tranzakció eredményéről ő is kaphat visszaigazolást. A szolgáltatás valamennyi Magyarországon forgalmazott kártyatípussal használható kedvező feltételekkel, alacsony, mindössze 4 990 forintos beruházással.

A Vodafone ReadyPay szolgáltatás az OTP Bankkal, mint pénzügyi szolgáltatóval és a kártyaolvasó terminálok és a biztonságos tranzakciók piacán világszertevezető francia Ingenico Group magyar leányvállalatával együttműködésben valósult meg. A szolgáltatás kiépítésében a MasterCard is részt vett.

 

 



Gyors töltő? Tok? Nézz szét a shopban! Gyors töltő? Tok? Nézz szét a shopban!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei