Tovább erősödött a Huawei

2019.07.31
Címkék:

huawei


A kínai gyár - egyelőre - nem érezte meg a kitiltási botrányt és remek pénzügyi adatokkal állt elő az idei első félévről.

Az elmúlt hónapok zűrös ügyei után úgy tűnik, hogy megoldódik a Huawei problémája, hiszen az amerikai elnök végül tompította a szankciókat, így a kínai gyárnak nem kell feladni az Androidos karrierjét. A kitiltási ügy azonban csak az idei első félév végén éreztethette a hatását, és a hivatalos adatok szerint a cég így is elégedett lehet az eredményeivel.

A hivatalos adatok szerint az idei év első félévében a vállalat árbevétele 23,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ennek legfontosabb része pedig az okoseszközök piaca volt, ami önmagában 32 milliárd dolláros bevételt hozott.

Tovább erősödött a Huawei

Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

A vállalat okostelefonjai emellett piacvezetővé váltak a kamera és a mesterségesintelligencia-képességek, netezési sebesség, valamint akkumulátor-élettartam területén, ennek köszönhetően mind a közép, mind a csúcskategóriában kiemelkedően teljesítettek a Huawei mobilok.

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

Végre megtörtént? Az iPad most először tényleg kiválthatja a laptopodat

2026.01.02
| 9to5Mac
Egy több mint hat éve iPadet fő számítógépként használó felhasználó szerint a 2025-ben megjelent iPadOS 26 az első frissítés, amely valóban új szintre emelte az iPadet, de nem kompromisszumok nélkül.
Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

Honor Magic 8 Pro globális premier: a standard modell rejtélyesen eltűnt

2025.12.01
| Android Central
A gyártó világszerte bemutatta a Magic 8 Pro-t, de a sima Magic 8 sehol sincs – kérdés, hogy később érkezik-e, vagy kizárólag a kínai piacnak szánták.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Használja a telefonja AI-alapú fotószerkesztő funkcióit (pl. tárgyak eltávolítása, Magic Eraser, háttércsere)?


Igen, rendszeresen használom
Igen, alkalmanként kipróbálom
Tudok róla, de nem használom
Nem tudom, milyen funkciók ezek
Inkább a hagyományos fotókat kedvelem



Korábbi szavazások eredményei