Több száz évnyi laboratoriumi kutatást válthat ki egy kétperces játék

2016.05.05| Telekom

Mobiljáték indult nemzetközi összefogásban a Telekomtól a demencia kutatások elősegítésére.

  • “Sea Hero Quest” néven indult el az mobiljáték, amelyet kifejezetten azért fejlesztettek, hogy létrejöjjön a világ legnagyobb, közösségi együttműködésre épülő adathalmaza a demencia kutatások előmozdítására.
  • A jótékony célú kezdeményezés neves külföldi tudósok, kutatók, játékfejlesztők és a Deutsche Telekom Csoport együttműködésében valósul meg.
  • Ha 100 000 ember 2 percig játszik, ezzel több mint 50 évnyi laboratóriumi kutatásnak megfelelő adat jöhet létre.
  • A Magyar Telekom hazai szakmai partnerek bevonásával hívja fel a figyelmet a demencia elleni küzdelem fontosságára, és biztat mindenkit a tudományos kutatást segítő játék letöltésére*.

A Deutsche Telekom valamennyi európai vállalata, így a mai napon a Magyar Telekom is bemutatta a „Sea Hero Quest” (A tenger hőse) elnevezésű új mobiljátékot, amely a szórakoztatás mellett nemes célt is szolgál. A több platformon játszható mobiljátékot abból a célból fejlesztették, hogy elmélyítse a térbeli tájékozódásról meglévő tudományos ismereteket, illetve információval szolgáljon arról, hogyan működik agyunknak ez a területe.

A demencia 2050-re világszerte 135 millió embert érint majd - derül ki a “A demencia globális hatása” című jelentésből (2013-2050). A betegség megakadályozza az új emlékek kialakulását, gyakran elszigetelve és összezavarva az érintetteket. Számos demenciával küzdő ember számára az első jel a tájékozódási képesség elvesztése, amelynek következtében még a jól ismert helyeken és környezetben sem képesek eligazodni és tájékozódni.

Több száz évnyi laboratoriumi kutatást válthat ki egy kétperces játék

A most debültált mobiljáték létrehozását - amelynek folyamatát a Saatchi & Saatchi London vezeti a Glitchers játékfejlesztői és számos tudós, kutató bevonásával - az a cél vezérelte, hogy bepillantást engedjen mindennapi tájékozódásunk folyamataiba. A játékosok szigetek és jéghegyek közötti lavírozásának minden másodperce a szakértők számára hasznos tudományos adattá konvertálható. Hagyományos módszerekkel több, mint 5 órába telne ugyanannyi adat begyűjtése, mint két percnyi Sea Hero Quest játékkal. Ha 100 000 ember 2 percig játszik, ezzel több, mint 50 évnyi laboratóriumi kutatásnak megfelelő adat jöhet létre.

„Eddig sosem látott mértékű erőfeszítésnek lehetünk tanúi a demencia kutatásában. A Deutsche Telekom Sea Hero Quest játéka által létrejövő adathalmaz példa nélküli: korábban az ilyen vizsgálat koordinálása éveket vett igénybe, és legjobb esetben is csak egy-egy pillanatképet adott igen alacsony számú önkéntes viselkedéséről. Az eddigi legnagyobb, a tájékozódási képesség kutatására irányuló vizsgálatban mindössze 600 önkéntes vett részt. A kutató közösség hozzáférése egy ekkora méretű nyílt adathalmazhoz ilyen rövid idő alatt pontosan az a típusú innováció, amelyre a demencia kutatásában a következő áttörés eléréséhez szükséges” - nyilatkozta Hilary Evans, az Alzheimer’s Research szervezet vezetője.

A demencia és leggyakoribb formája, az Alzheimer-kór Magyarországon is súlyos problémát jelent: mintegy 250 ezerre becsülik a közvetlenül érintettek számát, de mivel ez a betegségcsoport a páciensek környezetére is jelentős hatással van, nem túlzás azt mondani, hogy egy millió magyar életében jelen van a demencia.

Gyors töltő? Tok? Nézz szét a shopban! Gyors töltő? Tok? Nézz szét a shopban!

A Magyar Telekom ma budapesti sajtótájékoztatóján mutatta be az új játékot:

Európai szintű összefogással olyan programot valósítunk meg, amely a játékszenvedélyt és a hálózati képességeket egy jó ügy szolgálatába állítja, partnerként szólítva ebbe mindenkit, akinek csak mobiltelefon van a kezében, és hajlandó az idejéből pár percet egy jó ügyre szánni” – hangsúlyozta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

Az eseményen Kálmán János professzor, a Szegedi Egyetem Pszichiátriai Klinikájának intézményvezetője elmondta, hogy a korai felismerés és szűrés a jelenlegi „csak” tüneti, elsősorban a gondolkodási és viselkedési problémákra irányuló terápiás lehetőségek ellenére is nagy jelentőségű, hiszen nagyobb lehetőséget biztosít a korai pszichés, biológiai és szociális beavatkozásokra, életmód-változtatásra, mely bizonyítottan hatékony lehet a betegség kialakulásának késleltetése, illetve a romlás lassítása szempontjából.

A játék során összegyűjtött adatokat névtelenül, biztonságosan tárolják a T-Systems németországi adatközpontjában az adatok sértetlenségének biztosítása és az Európában a legszigorúbbak közé tartozó német adatkezelési szabványoknak való megfelelés érdekében. Az adatok elemzését a University College London, a DT tudományos partnere végzi.

Hans-Christian Schwingen, a Deutsche Telekom márkáért felelős vezérigazgató-helyettese a következőket mondta: „A Deutsche Telekom hisz a megosztás erejében. Tudtuk, hogy megvan a módja annak, hogy mindenki időt tudjon szentelni annak a célnak, hogy egy lépéssel közelebb vigyen bennünket az áttöréshez a demencia kutatásában. Azt is tudtuk azonban, hogy ha valódi sikert és látható eredményeket akarunk elérni, a közreműködést minden érintett számára szórakoztatóvá kell tenni. Valami olyat kellett létrehoznunk, ami egy jó cél érdekében készteti játékra az embereket.” A Sea Hero Quest világszerte elérhető iOS és Android eszközök számára, és ingyenesen letölthető az App Store-ból és a Google Play-ből.



messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Samsung One UI 9 (Android 17): mely Galaxy készülékek kaphatják meg az új rendszert?

Samsung One UI 9 (Android 17): mely Galaxy készülékek kaphatják meg az új rendszert?

2026.02.16
| Sammyfans
Közeleg az Android 17 alapú frissítés – mutatjuk, mire számíthatnak a Galaxy telefonok és tabletek tulajdonosai.
Csendben mindent megváltoztatott az Apple az iPhone-odon – sokan észre sem veszik ezt az iOS 26 trükköt

Csendben mindent megváltoztatott az Apple az iPhone-odon – sokan észre sem veszik ezt az iOS 26 trükköt

2026.01.16
| 9to5Mac
Az Apple szinte észrevétlenül alakította át az Always On Display működését iOS 26-ban, és a változás teljesen megosztja az iPhone-felhasználókat.
A Sony új telefonjai már most közönségkedvencek – pedig szinte semmit sem tudunk róluk

A Sony új telefonjai már most közönségkedvencek – pedig szinte semmit sem tudunk róluk

2026.02.13
| Phone Arena
A felhasználók elsöprő támogatása esélyt adhat a japán gyártónak az Apple-Samsung duopólium megbontására.
A One UI rejtett audió trükkje, amiről valószínűleg nem is tudtál

A One UI rejtett audió trükkje, amiről valószínűleg nem is tudtál

2026.02.20
| SamMobile
Így működik a „Külön alkalmazáshang” – korlátozott, de hasznos hang-multitasking a Galaxy készülékeken.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Használja a telefonja AI-alapú fotószerkesztő funkcióit (pl. tárgyak eltávolítása, Magic Eraser, háttércsere)?


Igen, rendszeresen használom
Igen, alkalmanként kipróbálom
Tudok róla, de nem használom
Nem tudom, milyen funkciók ezek
Inkább a hagyományos fotókat kedvelem



Korábbi szavazások eredményei