Sony Xperia Z3: válasz a Note 4-re

2014.08.22| BGR
Telefonguru a Google Híreiben – kövess minket! Követés

Bár hivatalosan még be sem mutatták és sok érdemi információ sem áll rendelkezésünkre, a Sony már tudhat valamit, ugyanis igazi nagyágyút készül bejelenteni. A Sony Xperia Z3 a japán válasz lesz a Samsung Galaxy Note 4-re.

Bár hivatalosan még be sem mutatták és sok érdemi információ sem áll rendelkezésünkre, a Sony már tudhat valamit, ugyanis igazi nagyágyút készül bejelenteni. A Sony Xperia Z3 a japán válasz lesz a Samsung Galaxy Note 4-re. Az IFA 2014 rendezvénytől már csak napok választanak el bennünket, ahol számos, nagyon várt okostelefon mutatkozik majd be. Az Xperia Z3-ról azonban a kínai TENAA adott információkat, nem csak fotókat, de teljes tudáslistát is.

Ezek szerint a Sony Xperia Z3 5.2 colos, 1080p felbontású kijelzővel, 2.5 gigahertzes órajelen működő négymagos, Snapdragon 801 processzorral, 3 gigabájt RAM-mal érkezik. Ehhez tartozik 16 gigabájt belső tárhely, Android 4.4 rendszer, valamint egy 20.7 megapixeles kamera. A fotók alapján nehéz megkülönböztetni az Xperia Z3-at elődeitől, ezúttal ugyanis a valódi frissítés a belső értékeket érintette. A modell fekete, fehér és borostyán színekben lesz elérhető. Bővebb információkat az IFA 2014-en kapunk hamarosan.



Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

Tetszett a cikk? Kövess minket Google Híreiben! A Telefonguru legfrissebb híreit egyenesen a Google feededbe hozzuk
Követés
A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei