OnePlus 3s
,OnePlus 3 Plus
Alig pár napja hallottuk, hogy a OnePlus talán egy újabb változatát mutatja be a OnePlus 3-nak, máris itt egy újabb részlet.
Hallottuk a telefont már OnePlus 3 Plusnak és OnePlus 3s-nek is nevezni. Nem lenne meglepő, ha tényleg piacra dobna a gyártó egy enyhén módosított verziót az igencsak sikeres modellből, ám mivel még a sima hármast sem tudja, csak jelenleg négy-öt hetes várakozás után legyártani és szállítani, nem sok valódi esélyt látunk arra vonatkozóan, hogy még egy telefon gyártásába is belevágnának ilyen késések mellett. Ennek oka egyébként az AMOLED kijelző szállítása az iparági híresztelések szerint, amelyből eddig hiányt szenvedtek, de a OnePlus alapítója, Carl Pei elárulta, most egy nagyobb mennyiséget sikerült felvásárolniuk és újraindították az értékesítést nemrég.

Ha igaznak bizonyulnak Carl Pei szavai és a OnePlus 3 szállításokat a készletek feltöltése után fel tudják turbózni, akkor még az is felmerülhet, hogy valóban lesz folyatatása a sikertelefonnal. Felbukkant ugyanis egy lista, amelyen új elfogadott vezeték nélküli átviteli támogatások is láthatók. Érdekes, hogy egy titokzatos eszköz is felkerül erre a listára, A3010 számozással. Többen úgy vélik, hogy ez lehet a OnePlus 3s, ugyanis a OnePlus 3-at A3000 néven lehet megtalálni. Ez esetben elképzelhető, hogy a cég lecseréli a Samsung által gyárottt AMOLED kijelzőt valami másra, hogy ne kelljen egy hónapot várni a vásárlóknak a telefonjaikra. Ebbe az új modellbe kerülhetne Snapdragon 821, valamint gyárilag Android 7.0 rendszerrel érkezhetne. És időben. Ha nem lenne drágább mint a OnePlus 3, ezt is elkapkodnák pillanatok alatt.
Védd a mobilod stílusosan – nézd meg!



