OnePlus 3 Plus készülőben?

2016.10.10| Xiaomi Today

A kínai oldalakon azt rebesgetik, mégis lesz még egy OnePlus modell idén, annak ellenére, hogy a gyártó konzekvensen kijelentette, tartja magát az évi egy telefonhoz.

Napjaink egyik legjobb ár-érték arányú okostelefonja tagadhatatlanul a OnePlus 3, amely nyáron jelent meg. Tudása és a mellette található árcédula döbbenetes, rendkívül olcsó a tudáshoz képest. Most úgy tűnik, kaphat egy testvérmodellt, méghozzá a OnePlus 3 Plus képében. 5.5 col, full HD kijelző, 6 gigabájt RAM, Snapdragon 820 és mindezért 125 ezer forintot kérnek csak el. Azért meglepő a hír, mert idén már pletykáltak egy mini változatról, akkor viszont a cég egyértelműen megmondta, hogy a OnePlus 2 és a OnePlus X együtt nem jött be nekik, tehát évente csak egy telefont adnak ki mint az Apple.

OnePlus 3 Plus készülőben?

Viszont az is igaz, hogy számos felhasználó szeretne nagyobb kijelzőt és sokak számára a hibrid SIM tálca, az infra, erősebb vaku, esetleg nagyobb kapacitású akkumulátor vagy dual kamera jöhetne szóba hozzá. Az alábbi fotót állítólag OnePlus 3 Plus-szal készítették, legalábbis ezt állítja Pan Juitang, ahol a Plus nyilvánvalóan nagyobb kijelzőt és pár apró módosítást jelent.

OnePlus 3 Plus készülőben?



Tok kell a mobilodhoz? Nézd meg itt! Tok kell a mobilodhoz? Nézd meg itt!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei