Nem, a vízhûtés nem azt jelenti, hogy víz van a mobilodban

2016.03.08| Phone Arena

Az igazság az, hogy sokkal szerencsésebb lenne az új hûtési rendszert termikus hûtésnek nevezni a víz- vagy folyadékhûtés helyett, amely még olyanokat is megviccelt, akik egyébként járatosak a témában.

Amikor két hete megjelent a Samsung Galaxy S7 és a Samsung Galaxy S7 edge, pillanatok alatt megérkeztek utána a közkedvelt, "darabjaira szedõs" teardown videók és fotók is róla, így derült ki, hogy a Snapdragon 820-at – és állítólag a vele párban érkezõ Exynos 8890-et is – folyadékhûtés segíti a megfelelõ teljesítmény elérésében és a túlmelegedés elkerülésében, mely az elõd processzor gyerekbetegsége volt. Ez a megoldás egyébként nem teljesen egyedi a telefonoknál, hiszen hasonló eredményt láthattunk már a Sony felsõkategóriás Xperia modelljeinél és a Microsoft Lumia 950 esetében is. A Samsung még a bejelentésnél a Game Launcherrel kapcsolatban árulta el, hogy egy rendkívül vékony, termikus hûtõrendszer került beépítésre, ezek együttese biztosítják a telefon hûvösségét.

Nem, a vízhûtés nem azt jelenti, hogy víz van a mobilodban

Fontos, hogy azért ne várjunk folyékony nitrogént vagy éppen sok vizet a telefonban, mert azt nem találunk, sokkal inkább gáz halmazállapotú hûtés található a rendszerben, ami alapja egy hihetetlenül lapos rézcsõ, helyenként víz csapódik le benne, majd ez elpárolog, amikor a CPU melegszik, gázzá alakul, késõbb újra lecsapódik. Nézzétek meg!



További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



EKG-t is és vércukormérést tud az Oppo Watch 4 Pro okosóra!

EKG-t is és vércukormérést tud az Oppo Watch 4 Pro okosóra!

2023.09.01
| GSM Arena
Az Oppo a héten bemutatott egy új, összecsukható okostelefont, valamint egy pár órát - egyet fejlett szenzorcsomaggal és egyet megfizethető áron.
Az Apple USB-C iPhone verziója nem pont úgy sikerült, ahogy vártunk

Az Apple USB-C iPhone verziója nem pont úgy sikerült, ahogy vártunk

2023.09.14
| Phone Arena
Az Apple-t végre kötelezte az Európai Unió, hogy a házon belüli Lightning helyett az USB-C töltőcsatlakozót használja, de van egy bökkenő.
A Samsung boldoggá teheti a Galaxy S24 Ultra vásárlókat

A Samsung boldoggá teheti a Galaxy S24 Ultra vásárlókat

2023.09.19
| SamMobile
Még hónapok választanak el minket a Galaxy S24 lehetséges bemutatójától, de már több részlet kiszivárgott a Samsung közelgő prémium telefon sorozatáról.
Az iPhone 14 problémái miatt számos szervizes felhagy a javítással

Az iPhone 14 problémái miatt számos szervizes felhagy a javítással

2023.09.20
| Android Authority
Az iFixit csökkentette az iPhone 14 javíthatósági értékelését a korábbi 7-ről 4-re az elérhető maximális 10 pontból.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Egyre több gyártó jelenik meg összehajtható telefonnal. Ön tervez venni?


Már van, és megtartom
Már van, de visszatérek a hagyományos formához
Igen, mindenképpen ki akarom próbálni
Nem tervezem kipróbálni



Korábbi szavazások eredményei