Négymilliárd dollár az Apple App Store fejlesztőinek

2012.01.25| Phone Arena
Telefonguru a Google Híreiben – kövess minket! Követés

2008 júniusában indult az Apple online tartalomáruháza, az App Store.

Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

2008 júniusában indult az Apple online tartalomáruháza, az App Store. Rá két évre, 2010 júniusában a cég bejelentette, hogy egymilliárd dollárt fizetett ki az App Store fejlesztői számára, ez a szám 2011 nyarára két és félmilliárdra rúgott már. A tavaly októberben bemutatott Apple iPhone 4S – egyében összesen 250 millió iOS-t futtató készülékek – megjelenésének idejére hárommilliárd dollár lett a kifizetett összeg, ennyi okostelefonon ugyanis már 18 milliárd alkalmazás futott. 2011 utolsó negyedévében történt meg az utolsó fizetés újabb hétszázezer dollárral, összességében már elérte a négymilliárd dollárt a fejlesztők „támogatása”.

Négymilliárd dollár az Apple App Store fejlesztőinek

Elmondható, hogy megéri iOS-re fejleszteni, mivel lényegesen több az App Store-on a fizetős alkalmazások száma mint a konkurens Android Marketen. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Google sem elégedett teljesen a fizetős programok számával és letöltési rátájával, szeretnék jobban fellendíteni ezen fejlesztéseket és motiváltabbá tenni a program-írókat.



Tetszett a cikk? Kövess minket Google Híreiben! A Telefonguru legfrissebb híreit egyenesen a Google feededbe hozzuk
Követés
A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei