Mégsem kétszeres az optikai zoom

2017.06.22| Phone Arena
Címkék:

OnePlus 5

,

bejelentés


A OnePlus 5 mégsem tudja az említett kétszeres optikai zoomot, derült ki.

Illik hozzá egy tok? Rendeld meg most! Illik hozzá egy tok? Rendeld meg most!

A OnePlus 5 mégsem tudja az említett kétszeres optikai zoomot, derült ki.Kedd este bemutatkozott a kínai újdonság a hosszú hónapok felhajtása után, rengeteg az érdeklődő és rendelő, azonban mégsem teljesen úgy alakulnak a dolgok, ahogy a cég várta. Először is sok kritika érte a dizájnt, az előlap maradt a OnePlus 3T-nél megszokott, a hátlap pedig az iPhone 7 Plusról másolt, majd jött a benchmark teszteken való csalás, ami szintén kicsinyes. Az új hír a kétszeres optikai zoomról szól, mely a teleobjektív lencse fő funkciója.

Mégsem kétszeres az optikai zoom

A OnePlus valóban kétszeres zoomként fogalmazza a nagyítást és a kamerában is egy mozdulattal lehet váltani az egyszeres és kétszeres zoom között. Mivel így működik az iPhone 7 Plus is, könnyű feltételezni, hogy a OnePlus másodlagos lencséje a távolság kétszeresére nagyítja a témát. Azonban kiderült – és ezt azóta Carl Pei is megerősítette –, hogy csak 1.6-szeres nagyításról beszélhetünk, a maradék 0.4x-es részt a SmartCapture multiframe technológia oldja meg. Nem teljesen világos, hogy miért ezt az utat választotta a OnePlus és ez már nem az első kérdés a megjelenés két napja óta.

Mégsem kétszeres az optikai zoom

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei