Megjelent az Apple iPhone 4S, nincs iPhone 5 (részletek)

2011.10.05
Címkék:

Az Apple iPhone modellek bemutatóját ezúttal nem Steve Jobs, hanem az új vezér, Tim Cook tartotta, ez az új elnök első bemutatója

Az Apple iPhone modellek bemutatóját ezúttal nem Steve Jobs, hanem az új vezér, Tim Cook tartotta, ez az új elnök első bemutatója. A stílus hasonló mint Jobsé, Cook annyival vette elegánsabbra a bemutatót, hogy fekete garbó helyett sötét inget vett fel a farmerhez. Abba a terembe hívták az újságírókat a bemutatóra, ahol anno az első iPodot bemutatták. Tim elárulta, különös hangulata van a helynek és nem véletlen az sem, hogy a mostani újdonságokat itt szerették volna először nyilvánosságra hozni, nem pedig a "nagyzolós" helyen, ahol a WWDC-t is tartották.

Múlt héten nyitott meg két új Apple bolt, az egyik Hong Kongban, a másik Shanghaiban. Ez utóbbit, amely hatalmas méretű és lenyűgöző, Ázsia legnagyobb Apple boltja, csak az első hétvégén százezer ember látogatta meg! A Los Angeles-i Store-nak erre a számra egy hónapot kellett várnia. Hong Kongban egyetlen nap alatt, a megnyitó napján annyi Mac-et adtak el mint máshol az egész világon aznap. Jelenleg 11 országban 357 Apple Store található.

Új szolgáltatás a Card program, amely a legújabb fejlesztés. Elég lefotózni valamit, majd ahhoz egy saját keretet választani és minden mást az Apple elvégez, így a nyomtatást és a postázást is. Amerikában követni is lehet ragszám alapján, valamint push üzenetben értesítik a küldőt a sikeres kézbesítésről. A Cards október 12-től lesz elérhető ingyenesen.

Megjelent az Apple iPhone 4S, nincs iPhone 5 (részletek)

Lássuk az iOS 5 újdonságait, a több mint százezer fejlesztő lelkesedik az újdonságért. A főbb friss funkciók az új értesítési központ, amely a zárt képernyőn is látható, egyszerűen hozzáférhetünk segítségével közvetlen az üzenetekhez, hívásokhoz, naptári eseményekhez. A második újdonság az iMessage, amely teljesen megújítja az iOS készüléket használók közötti üzenetküldést, küldhető ugyanis szöveg, kép, videó, bármi. Az iMessage 3G-n és Wi-Fi-n is használható lesz. A Twitter integrálása sokak számára hasznos újdonság, de megújult a Newsstand is, így még könnyebb lesz újságokat, könyveket olvasni iOS mobilon vagy nettáblán.

A kamera legújabb funkciója szerint elég lesz duplát kattintani a home gombon akár lezárt képernyőnél is és máris kész a fotó, nem kell belépni a kamerába közvetlenül, sem a képernyőzárat feloldani, ezzel időt vesztegetve, de a készüléken szerkeszthetők a fotók és videók természetesen. Újdonság, hogy aká ra hangerőgombbal is készíthető kép, így nincs szükség külön kameragombra oldalt. Az iOS 5 újdonságai közé tartozik az iOS készülékek közötti szinkronizálás, amely így már nem igényel PC-t. Mindent a "felhőbe" elmenthetünk és bárhol hozzáférhetünk. Október 12-én debütál az iOS 5 rendszer.

Megjelent az Apple iPhone 4S, nincs iPhone 5 (részletek)

Az iOS 5-tel együtt debütál az ingyenes iCloud, amely a "felhőt" jelenti, ahol adatainkat tárolhatjuk, így az egyszer megvett, letöltött zene vagy média bármikor elérhető bármely készülékünk számára. A szerkesztett dokumentumok automatikusan frissülnek minden iKészüléken, így az alkalmazások is, ahova könnyedén feltölthetők. Naponta egyszer szinkronizál az iCloud minden iOS készülékkel. Minden iOS 5 és Lion felhasználónak öt gigabájt ingyen tárhelyet biztosít az Apple.

Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

Az AirPlay Mirroring segítségével a telefonon lévő játékot játszhatjuk úgy is, hogy a tévénk képernyőjén nézzük azt, megoldható vezetékkel vagy vezetékmentesen is.

A hangfelismerés a következő újdonság a sorban. A home gomb hosszú lenyomására aktiválódik a program. A Milyen időnk lesz ma kérdésre a telefon válaszol, de arra is tud válaszolni, hogy mennyi az idő mondjuk Párizsban épp, esetleg megtervezi a navigációban az utat, ha megmondjuk hova szeretnénk menni, de azt is elárulja, melyik városban hol vannak éttermek. Ha bejövő üzenetünk érkezik, miközben Bluetooth-headsetet viselünk, úgy elég lenoymni a home gombot hosszan (nem kell a telefonra nézni sem), majd bemondani a Read my message üzenetet és Siri felolvassa az SMS-t. Ezután jön az, ami még nem volt, akár szóban válaszolhatunk is az üzenetre, Siri ugyanis be is gépeli azt, majd elküldi. De ugyanígy készíthetünk hangfelismeréssel jegyzetet is, például, hogy munka után el ne felejtsük felhívni a feleségünket. Sirivel persze üzenetet is gépeltethetünk. A virtuális billentyűzeten a szóköz mellé került egy mikrofon. Ezt lenyomva indulhat a diktálás. Egyelőre csak angolul, franciául és németül használható Siri, valamint csak a beépített, gyári programok támogatják.

Apple iPhone 4S

  • A dizájn marad, de belül minden új. Itt a kétmagos A5 processzor amely grafikai gyorsítója hétszer gyorsabb az iPhone 4-nél, ez főként játékoknál lesz érezhető. A nagyobb CPU miatt félhetnénk a rendkívül gyors lemerüléstől, ám elérhető akár 8 óra beszélgetés 3G-n, 14 óra 2G hálózaton, 6 óra böngészés vagy 9 óra Wi-Fi használat is!
  • "Intelligens" lett a külső keretbe ágyazott antenna, hogy többé ne forduljon elő újabb térerő eldobás, gyakorlatilag a készülék dönti el, hogy melyiket használja.
  • Gyorsabb 3G-re is képes, immár 14.4 Mbps gyorsasággal is le tud tölteni adatokat az internetről a telefon.
  • Az iPhone 4S egymagában teszi elérhetővé a GSM és a CDMA hálózatokat.
  • Az új kamera 8 megapixeles szenzort kapott és a digitális fényképezőgépekkel is szeretné felvenni a versenyt az Apple. Az új szenzornak köszönhetően 60%-kal több pixel található meg egy fotón mint az előd esetében. Az új optika 30%-kal élesebb fotókat, arcfelismerést és jobb fehéregyensúlyt biztosít mindamellett, hogy a leggyorsabban készíti el a fotókat, egy kép elkészítéséhez mindössze 1.1 másodpercre van szüksége és fél másodpercen belül készen áll az új kép lövésére. A 8 megapixeles fotók mellé "jár" az 1080p felbontású videórögzítés is video-s képstabilizátorral, valamint zajszűréssel.
  • Fekete és fehér színekben is elérhető lesz az iPhone 4S.
  • 16-32-64 gigabájtos változatban kapható, 199-299-399 dolláros áron két éves hűségnyilatkozattal.
  • Az iPhone 3Gs ingyen hazavihető 8 gigabájtos verzióban, a 8 gigabájtos iPhone 4 99 dollárba kerül, tehát mindkét típust tovább forgalmazzák, de csak 8 gigás lesz belőlük.
  • - Október 7-től előrendelhető lesz az iPhone 4S, október 14-től megvásárolható Amerikában a Sprint szolgáltatónál. Decemberre több mint 70 országban, több mint 100 szolgáltatónál lesz elérhető az új iPhone. Magyarországon október 28-án lesz először megvehető!

Megjelent az Apple iPhone 4S, nincs iPhone 5 (részletek)

Megjelent az Apple iPhone 4S, nincs iPhone 5 (részletek)



A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Töltsd le! Ingyenes iGO Magyarország térképpel!

Töltsd le! Ingyenes iGO Magyarország térképpel!

2015.04.20
| iGO Szülinapp
Az iGO Navigation SzülinApp a legfrissebb Magyarország térképeket tartalmazza, és adatkapcsolat nélkül is mûködik, így nem kell aggódni az internethasználat miatt navigálás közben.
Az első iPhone 4S kamerafotók és ár

Az első iPhone 4S kamerafotók és ár

2011.10.05
A tegnap este bemutatott Apple iPhone 4S-sel máris elkészültek az első kamerafotók, amely az internetre is felkerültek, valamint kiderült, mennyibe kerül majd a kártyafüggetlen modell.
Válassz! Galaxy S II vagy iPhone 4S?

Válassz! Galaxy S II vagy iPhone 4S?

2011.10.06
Felmerül az örök kérdés, hogy melyik a jobb rendszer vagy melyik telefon tud többet, ám egymást meggyőzni sosem fogják a rajongók.
Az iPhone 14 az Apple eddigi legrosszabb frissítése

Az iPhone 14 az Apple eddigi legrosszabb frissítése

2023.03.21
| Phone Arena
Tim Cook nagy "bocsánatkérése" lehet az új Apple iPhone 15 az iPhone 14 miatt. Miért?

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Fontos-e Önnek, hogy a mobilja fenntartható forrásból származzon?


Igen, nagyon fontos
Fontos, de nem elsődleges szempont
Nem különösebben érdekel
Egyáltalán nem fontos



Korábbi szavazások eredményei