Megérkeztek az LG K okostelefonjai

2018.03.01| LG

Az LG K8 és a LG K10 az új elérhető árú felsőkategóriában játszanak.

Az LG a 2018-as MWC-n mutatja be legújabb, középkategóriás LG K8 és LG K10 okostelefonjait. Az új modellek olyan prémium tulajdonságokkal rendelkeznek, melyek jellemzően a felsőkategóriás készülékekben találhatók meg. Mindkét új telefon értékesítése világszerte a főbb piacokon, így Európában, Ázsiában, Latin-Amerikában és a Közel-Keleten indul el.

Fejlett kamerákra jellemző számtalan funkcióival – mint például a gyors autófókusszal és a kedvezőtlen fényviszonyok melletti fotózást lehetővé tevő zajcsökkentéssel – az új K széria továbbra is kivételes áron kínál kiemelkedő mobilokat a vásárlóknak. A K8 és a K10 is továbbviszi a fényes kavicsra emlékeztető megjelenést, amely meghatározó jellemzője a K szériának. E formavilágot a 2.5D Arc Glass dizájn, azaz a készülék elejét borító, finoman hajlított üveg teszi teljessé. Mindkét telefon három színben kerül a boltokba: Aurora Black (hajnal fekete), Moroccan Blue (marokkói kék) és Terra Gold (Föld arany).

Megérkeztek az LG K okostelefonjai

Az LG K10 kialakítása és fém kerete önmagában is prémium hatást kelt, ráadásul olyan felsőkategóriás funkciókat kínál, melyek alapvetően nem jellemzőek erre az árszintre. A K10 13 megapixeles hátlapi kamerájával az LG G6 technológiáját kapta meg, az előlapon pedig egy olyan nagyfelbontású, 8 megapixeles kamera található, amely a szelfik készítésekor segíti az úgynevezett bokeh hatás elérését, vagyis mikor a mélységélességen kívüli fénypontok homályos, elmosott peremű körök formájában jelennek meg a fotón.

A K10 kamerájának fázisérzékelő autofókusza (Phase Detection Auto Focus, PDAF) 23 százalékkal gyorsabb, mint a hagyományos autofókusz, így a fotómániások egy fontos pillanatot sem fognak elszalasztani. Az új, intelligens hátlapi gomb (Smart Rear Key) nemcsak feloldja a telefont az ujjlenyomat leolvasásával, de rögtön készenlétbe is helyezi a Quick Shutter, azaz gyors fotózási és a Quick Capture, azaz gyors képernyőkép-rögzítési funkciókat.

A LG 2018-as K8 az elődmodellhez képest még fejlettebb kamerás funkciókkal érkezik, hiszen a gyenge fényviszonyokra kifejlesztett megoldásaival elődjénél is világosabb és tisztább képeket készít. Az elődmodellben is megtalálható, közkedvelt funkciók – például az emberi arc felismerésekor rögtön exponáló Auto Shot, a kézjelzésre reagáló Gesture Shot, a képernyőt előlapi szelfivakuként használó Flash for Selfie és a fotók azonnali megosztását lehetővé tévő Quick Share – mind helyet kaptak az új K8-as okostelefonban.

Megérkeztek az LG K okostelefonjaiLG K10" />

LG K10

A K8 és K10 készülékek új zajszűrési funkcióival gyenge fényviszonyok mellett is tiszta képeket készíthetünk. Mindez a HDR-támogatással kiegészülve élesebb, kontrasztosabb és fényesebb képeket eredményez. A csoportképek készítése könnyebb az úgynevezett Timer Helper funkcióval, amellyel többé nincs szükség az önkioldós exponálásig hátralévő másodpercek számolgatására. A K8 és K10 telefonok a vakut használva vizuálisan segítenek a visszaszámlálásban.

A K széria egy másik új kamerafunkciója a Flash Jump Shot, amellyel három másodpercenként készíthetünk egymás után maximum 20 képet, melyeket egymás mögé rendezve egy könnyen megosztható, vicces GIF-et hozhatunk létre. A Flash Jump Shot funkció mindkét új készülékben elérhető, és az előlapi és a hátlapi kamerákkal egyaránt használható.

K10 termékspecifikáció:

  • Chipkészlet: 1,5 GHz Octa-Core
  • Kijelző: 5,3 colos HD In-cell érintőképernyő (1280 x 720 / 277 ppi)
  • Memória:
    • K10+ : 3GB RAM / 32GB ROM / microSD (2TB-ig)
    • K10: 2GB RAM / 16GB ROM / microSD (2TB-ig)
    • K10α : 2GB RAM / 16GB ROM / microSD (2TB-ig)
  • Kamera:
    • K10+ : hátlapi 13MP / előlapi 8MP vagy 5MP (széleslátószögű)
    • K10: hátlapi 13MP / előlapi 8MP vagy 5MP (széleslátószögű)
    • K10α : hátlapi 8MP / előlapi 5MP
  • Akkumulátor: 3 000 mAh (beépített)
  • Operációs rendszer: Android 7.1.2 Nougat
  • Méret: 148,7 x 75,3 x 8,68 mm
  • Súly: 162 g
  • Hálózat: LTE / 3G / 2G
  • Csatlakoztathatóság: Wi-Fi (802.11 b, g, n) / Bluetooth 4.2 / USB 2.0 Type B / NFC
  • Színek:
    • K10+: Moroccan Blue / Terra Gold
    • K10 : Aurora Black / Moroccan Blue / Terra Gold
    • K10α: Aurora Black / Terra Gold
  • Egyéb: ujjlenyomat-olvasó / FM Rádió / Flash Jump Shot / Music Flash / Time Helper / Quick Capture / Quick Shutter

Megérkeztek az LG K okostelefonjaiLG K8" />

LG K8

LG K8 termékspecifikáció:

  • Chipkészlet: 1,3 GHz Quad-Core
  • Kijelző: 5 colos HD On-cell érintőképernyő (1280 x 720 / 294 ppi)
  • Memória: 2GB RAM / 16GB ROM / microSD (32GB-ig)
  • Kamera: hátlapi 8MP / előlapi 5MP
  • Akkumulátor: 2 500mAh (cserélhető)
  • Operációs rendszer: Android 7.1.2 Nougat
  • Méret: 146,3 x 73,2 x 8,2 mm
  • Súly: 152 g
  • Hálózat: LTE / 3G / 2G
  • Csatlakoztathatóság: Wi-Fi (802.11 b, g, n) / Bluetooth 4.2 / USB 2.0 Type B
  • Színek: Aurora Black / Moroccan Blue / Terra Gold
  • Egyéb: FM Rádió / Flash Jump Shot / Music Flash / Time Helper / Quick Capture / Quick Shutter

 

 

További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

A Galaxy A55 kijelzője feltörli a padlót az A54-gyel és az S23 FE-vel

2024.03.21
| SamMobile
A Samsung új Galaxy A55 számos fejlesztést hoz a Galaxy A54-hez képest, de a hivatalos adatlapokat nézve azt gondolhatnánk, hogy a kijelző nem tartozik ezek közé.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei